Verseny- és finomszerelékes horgászat - Úszólece Nagy Attilával
A kissé hosszúra nyúlt téli szünet után ebben az évben elő-ször találkozunk, és most kivételesen nem a vízpartra, hanem egy üzemlátogatásra hívom horgászbarátaimat, és az úszós horgászat szerelmeseit. Munkatársaimmal együtt úgy gondoltuk, megmutatjuk Önöknek, hogy hol és milyen körülmények között készülnek azok az úszók és kiegészítő aprócikkek, amelyek reményeink szerint magas színvonalon felelnek meg jogos igényeiknek és a legváltozatosabb körülmények között teszik Önöket sikeres és elégedett úszós horgásszá.

Cégünk tizenöt éves folyamatos fejlődés után, 2007-ben költözött a Pákozdon található, európai színvonalat képviselő új üzemünkbe. Termelésünket mindig is a környezettudatos tevékenység jellemezte, ezért természetes, hogy ma már a legszigorúbb uniós normáknak megfelelő körülmények között, és szándékaink szerint a lehető legnagyobb részarányban, természetes anyagok felhasználásával történik az Exner termékek gyártása. Itt engedjék meg, hogy egy személyesnek tűnő, de számomra nagyon fontos és mégis csak idetartozó információt osszak meg Önökkel. Az Exner édesanyám családneve, és az iránta érzett tiszteletem és fiúi szeretetem jeleként választottam ezt a számomra oly kedves márkanevet. Talán azzal sem árulok el titkot, hogy édesanyám nem csak a nevét adta a cégemnek, hanem sok-sok munkával is hozzájárul a létrejöttéhez és növekedéséhez.

A közel 1000 négyzetméteres gyártó- és raktárterületen a húsz gyakorlott és jól összeszokott munkatársam a gyártási programban futó mintegy 2500 fajtájú és méretű kínálatunkból, a típus bonyolultságától függően, évi egy milliónál több horgászúszó előállítására is képes. Ezzel a kapacitással, és a hozzátartozó legmodernebb gyártástechnológiákkal itthon piacvezetők vagyunk, ugyanakkor a közel harminc országra kiterjedő export tevékenységünk azt is pontosan jelzi, hogy európai viszonylatban is a legnagyobbak közé tartozunk.
Cégünk eddigi töretlen fejlődését nagyrészt annak köszönheti, hogy termékeink között jelentős arányban találhatók olyanok, amelyekben egy horgászúszó látszólagos egyszerűsége ellenére is, nagyon sok újítás, és saját fejlesztés jelenik meg. Úszóinkba beépülnek csapat világbajnokként és egyéni Európa bajnokként szerzett versenyzői tapasztalataim, de nem kizárólag az enyémek, hanem sok-sok versenyzőtársamé is, akik a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt a világ élmezőnyéhez tartoznak. Az így felhalmozott tudást és innovációt természetesen nem csak, és nem is elsősorban a versenyzőknek készített úszóink folyamatos fejlesztéséhez használjuk fel. Filozófiánk, hogy a legegyszerűbb igényeket is a legmagasabb színvonalon elégítsük ki, ezért a tömegcikknek számító és nagy szériában gyártott alacsonyabb árral rendelkező úszóinkat is az első osztályú minőség jellemzi. Ezért teljesen mindegy, hogy kanadai lazachorgászathoz, balatoni nádi pontyozáshoz, vagy tiszai kuttyogatáshoz készítjük az úszót, egyformán gondosan járunk el.
Gyártástechnológiánk rugalmassága és a legmodernebb CNC gépeink lehetővé teszik, hogy egy-egy új ötlet alapján nagyon gyorsan, akár egy-két nap alatt kisszériás gyártást produkáljunk, amihez elég egyetlen mintapéldány is. Számunkra természetes, hogy ez vonatkozik a hagyományos forgástest úszókra és a legbonyolultabb lapos úszókra is. Bár úszóinkat és egyéb termékeinket döntő részben saját márkanevünk alatt hozzuk forgalomba, nem elhanyagolható az a mennyiség sem, amit jó nevű megrendelőinknek az ő márkajelzésükkel ellátva készítünk. Figyelemre méltó, és számunkra ez is pozitív visszajelzés, hogy a világ legismertebb élversenyzői közül egyre többen rendelnek nálunk az ő nevükkel fémjelzett és forgalmazott úszókat, amelyeknek ráadásul jelentős része közös munka eredménye.
Nincs olyan termékünk, amelyik ne lenne számunkra kedves, mégis van néhány típusunk, amelyikre különösen büszkék vagyunk. Ilyen a lapos úszónk, amely a világ minden pontján keresett lett, mert egyedülállóan jó tulajdonságai vannak. Fejlesztésénél arra helyeztük a hangsúlyt, hogy ne csak a sodrásban viselkedjen jól, hanem őrizze meg az érzékenységét, és megállítva is egyértelműen jelezze a csalival történteket. Jelentős újításunk az Exner Vario System úszócsalád, amely a matchbotos horgászat szerelmeseinek készült. Ezeknek az úszóknak az antennája mellett a szára is számtalan variáció szerint cserélhető, így mindig legmegfelelőbb úszóval horgászhatunk bármilyen változatosak is a körülmények.
Cégünk technológiai felkészültségének, hosszú gyártási tapasztalatának köszönhetően képes bármilyen alkalmas anyagból úszót készíteni. Mégis, ha lehetséges, akkor a természetes anyagokat részesítjük előnyben két okból is. Az egyik, hogy számomra továbbra is szempont, hogy nehezen lebomló anyagokkal a lehető legkisebb mértékben terheljük vizeinket, környezetünket. A másik pedig, hogy a balsafa az egyéb fontos tulajdonságai mellett, olyan szálszerkezettel rendelkezik, amelynek az előnyeiről szakmai tapasztalataim alapján nem szabad lemondani. De hasonlókat mondhatnék a sarkanda nádról és a pávatollról is, ezért az Exner úszók tradicionálisan, és döntő részarányban ezekből a természetes anyagokból készülnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen elvetjük a korszerű műanyagok használatát. Egyik újításunk például, a golyóálló üveg megdöbbentő szilárdságú, de mégis nagyon könnyű alapanyagára épül. A belőle készült alkatrész ugyanis lehetővé teszi, hogy a lamellás önsúllyal készült úszók teljes önsúlya az úszótesten kívül legyen elhelyezhető. Ez a megoldás a maximális dobótávolság elérését segíti, mert látványosan javítja az úszó repülési tulajdonságait.
Talán az eddigiekből is kitűnik cégünk alapvető filozófiája, hogy a horgász kifogástalan, eredményesen használható úszót kapjon, amikor Exner termékek közül választ. Éppen ezért, a jelenlegi helyzetben sem fordítunk kevesebbet fejlesztésre, és továbbra is célunk, hogy egyre jobb eszközöket adjunk a horgászok kezébe. A garantált minőség érdekében ez vonatkozik a speciális kiegészítőkre is, amelyek között olyan eredeti Exner megoldásokkal találkozhatnak a horgászok, mint a finomsúlyozó lamellák vagy a slider adapter. Úszó és aprócikk állványunk pedig világviszonylatban is egyedülálló bemutató és értékesítő rendszer a szaküzletek részére.
Befejezésül mindenkit megnyugtatok, hogy e rendhagyó óra után visszatérünk a vízpartra, és legközelebb horgászat közben mutatjuk be termékeink használatát.
Addig is mindenkinek merüljön az úszója és görbüljön a bot!
Nagy Attila
-
- "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)
-
- Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)
-
- Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)
-
- Néha eszembe jut! (2%)
-
- Hidegen hagy! (0%)
Régebbi szavazások












