HorgászClub.hu

A varratszedésen még nem vagyok túl, de egy műtét utáni lábadozás igen-igen kikészíti a magam fajta izgő-mozgót. Nem is a nagy fogás reményében indultam útnak, sokkal inkább, hogy az ember a természetben legyen, hallgassa a madarakat és gyönyörködhessen az ilyen kicsit kopár, de csendes és kristálytiszta vízben és annak élőlényeiben, akik sokszor egészen a vízpartig kísérik a kis gumihalat. Azután ahogy megpillantanak, már csak hosszúkás testük egy pici foltját látod megcsillanni és már tűnnek is el a biztonságot jelentő mélyben.

Mivel azért a hirtelen mozdulatokat és a nagy távolságukat még kerülnöm kellett, no és persze mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy alig 200 méterre lakom a Kökényi tótól, hova máshova mehettem volna. De előtte még megejtettem egy gyors telefont, illetve kettőt. Varjas Zsolát és Karcsi barátomat invitáltam egy kis decemberi pergetésre. Zsola sajnos nem ért rá, de Karcsi aki maga is szenvedélyes pergetőhorgász azonnal igent mondott. Alig fél óra múlva már baktattunk lefelé az erdei ösvényen. Az erdőből kiérve már ott csillogott a víz, csendesen, tisztán és olyan simán, mint amilyen a legnagyobb nyári kánikulában szokott.

Hamar nekiláttunk a vallatásnak, bár a déli oldalon lévő sekély rész nem adott halat. De sebaj, lassan dobáltuk végig a partot a mély víz felé. Közben pedig élveztük a decemberi napsütést és a táj minden szépségét, amelyet igazán csak azok láthatnak, akik ilyenkor pálcájukkal a kezükben nesztelenül sétának és gumihalaikkal vallatják a tó minden apró zegét-zugát. Olyannyira beletemetkeztem ebbe az idilli képbe, hogy teljesen el is felejtkeztem a hasamon éktelenkedő cérnák garmadájáról. Lassan haladtunk előre, mikor végre megpillantottam Karcsi barátom arcán azt a mással össze nem téveszthető kaján vigyort. Tudtam ez azt jelenti HAL van a horgon.

Régen örültünk már így egy kaszakőnek, hiszen a csukafi alig volt 25 centi, de hal, kicsi és fürge. Gyorsan megszabadította a szájában éktelenkedő horogtól és már mehetett vissza éltető elemébe. Mindhárman egy élménnyel lettünk gazdagabbak. Mi megcsodálhattuk csillogó testét a decemberi napsütésben, Őkelme pedig biztosan egy életre megjegyezte, hogy nem minden kaja ami fénylik!

Ahogy haladtunk előre a kapások száma is egyre több lett. Igaz még mindig csak a kaszakövek. De tudtuk, azért be kell hogy essen egy-egy termetesebb darab is. Már a túlpartra értünk, amikor ismerős hang hallatszott.

Mint mindig ilyenkor, most is megérkezett Dominik a kisfiam. Még alig múlt 3 éves, de egy pecát sem hagyna ki, most is addig nyüstölte az anyját, amíg le nem hozta utánunk. Ahogy lenni szokott most is nekilátott tanácsokkal ellátni Karcsit, ami magában elé érdekes látvány volt, hiszen a megtermett, vagy 120 kilós embert okította az egy méteres horgász palánta. Addig-addig míg egy letört ágat vett a kezébe és bedobott, majd a képzeletbeli orsóját finom mozdulatokkal tekerte, ahogy tőlünk látta.

Végig próbáltunk megannyi színt és méretet gumijaink közül, de ma igazán a fehér testű, piros farkú műcsalik vitték a prímet. Közben a kaszakövek közé azért beakadt egy-egy szebb jószág is. A legnagyobb jó három kilós volt. Több mint egy tucatot segítettünk néhány pillanatra a partra, hogy egy rövid ismerkedés után újra szabadon úszhassanak tova.

December közepe van, majdnem 10 fok, verőfényes napsütés. A három horgász lassan hazafelé indul az erdei ösvényen. Élveztik a friss levegőt és hazáig beszélgetnek az alig két órás horgászat élményiről. A tóban pihenő ágak között csukafik bújnak meg, Ők még nem tudják hova tenni az élményt.Azt a néhány percet ami velük történt. De mostmár újra biztonságban vannak és még lapulnak egy darabig menedékükben. Visszakerültek a vízbe, hogy Dominikhez hasonló horgászpalánták is találkozhassanak velük, sok-sok év múlva. És hogy ők is majd így váljanak el, egy-egy élménnyel gazdagabban!