Horgaszclub.hu

Ragadozóhorgászat - Sztahovits Petivel horgásztam a Malomvölgyi I - es tavon

Vissza
2011. július 9-re kiírt I. DROP SHOT PARTI PERGETŐ BARÁTI TALÁLKOZÓ helyszínéül a méltán híres Malomvölgyi I - es tavat választottam, ami Kökényben található.

Sztahovits Petivel horgásztam a Malomvölgyi I - es tavon

 

 

  Magunk között szólva az utóbbi napokban több hír érkezett, hogy szép sügereket fogtak a horgászok, éppen ezért számítottunk a csíkos testű kis ragadozókra. A tervezett versenyen, Drop Shot jellege ellenére várjuk a hagyományos pergetést űző sporttársak jelentkezését is – ez mára kiderült.

Ami viszont fontos volt számomra, hogy egy olyan társat válasszak magamnak a horgászatra, akivel szívesen horgászom, aki ismeri a ragadozók rejtőzködő, mindennél óvatosabb életét, szokásaikat, hiszen megkérdőjelezhetetlen célom az volt, vallassuk meg a tavat. Így nem volt kérdéses, hogy Sztahovits Pétert kértem meg, kísérjen el egy jó kis peca reményében. Nagy örömömre szolgált, hogy Péter éppen ráért, és velem tartott. Megérkezvén a halőrháznál bejelentkeztünk, de a szemünk sarkából már a vizet lestük, amelynek partján néhány békés halas horgász ülve ugyanezt tette, készségeiket szintén figyelve. A természet páratlanul szép és békés arcát mutatta.

 

A teknősök is jól érzik magukat...

 

Hamarosan felkerültek a műcsalik a pálcákra, melyből Péter egy Ultra Light tulajdonságokkal bíró egyedet hozott magával. Néhány akadós helyet meghorgászva tudomásul vettük, hogy a sügerek ma más irányban keresik a táplálékot, így mindketten a twiszterek használata mellett döntve elindultunk a parton, szép lassan meghorgászva a helyeket, szinte legyezőszerűen. Egy kissé távolabb horgásztunk már egymástól, amikor szemet gyönyörködtető módon hajlott meg Peti pergető botja a fárasztott hal megakasztása után. A látvány gyönyörű volt. Nagyon sötét, szinte feketés árnyalatú hím süllő kívánta meg a zöld twisztert, és nyúlt utána vehemensen. Rögtön az első hal egy csodás példány, amely a fotó után örömmel vehette újra birtokba a tartást, ahol horogra akadt.

 

 

Ezután Petihez beköszönt egy csuka, amely kis termete ellenére bátran küzdve szeretett volna a vízben maradni. Hamarosan újabb két süllő látta meg a partot, érezte Péter kezében a bizonytalanságot, vajon mi fog történni. Mint ahogy eddig is, ők is farok csapással köszöntek el, visszanyervén szabadságukat.

 

 

 

 

Ekkor a piros twiszterhez nyúltam, hiszen arra gondoltam, én a csukáknál próbálkozom a partszélben. Meg is lett az eredménye, hiszen egymás után rögtön kettőt is sikerült „megvezetnem” a twiszterrel. Hatalmas élmény volt egyébként a nap során, hogy a tó tiszta vízében sokszor láttuk, ahogy a csukák végig követvén a csalit, hogy vágnak rá az általuk megfelelőnek tartott pillanatban. Volt olyan csuka, amely háromszor próbálta a Péter által vezetett, néha cincálva rángatott, teljesen lekönnyített, offset horoggal szerelt twisztert lenyelni.

 

 

Az érdekes az volt, hogy számos kapás, koppintás volt még mindkettőnk készségén, tehát a halak kapókedvükről és jelenlétükről tanúbizonyságot tettek. Éppen ezért élveztük a megszámlálhatatlan dobás ellenére a napot, amely ideális időjárással tisztelt meg bennünket, hiszen 18 fok, és egy kis enyhe szél társaságában napsütésben horgászhattunk.

 

 

A versenyre tervezett öt órás időtartamot figyelembe véve mi is befejeztük az eredményesre sikerült, minden szempontból baráti pecát. Az eredmény magáért beszél, hiszen összesen 3 süllő és 10 db csuka akadt horogra, akik kifejezetten harcos kedvükben voltak, és kiváló sportélményt biztosítottak számunkra. A hínárcsomók, nádtorzsák, akadók „őrzői” felvették a kesztyűt a fárasztás során.

 

Így bátran hívlak benneteket kedves pergető horgásztársak a 2011. Július 9-re meghirdetett versenyünkre.

 

Péternek és a tógazdáknak pedig megköszönöm a közreműködést, amiért hálás vagyok!

 

Varjas Zsolt (Zsola)

 

Feltöltve: 2011-05-08 19:28 - Frissítve: 2011-05-08 19:39
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (55%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (36%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 127 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



Bezár

HorgászClub Pontyfogó Kupa 600.000 forintos díjazással

A Horgászclub.hu Pontyfogó Kupa harmadik illetve negyedik  ízben kerül megrendezésre. A megmérettetésekre 2012. Május 3-6-ig az 5 tó Horgásztórendszer 3-as taván valamint 1012 június 21-24 között a Malomvölgyi Parkerdőben a Kökényi tónál kerül sor. A versenyekenn fenekező módszerrel, hajszálelőkén felkínált csalikkal lehet horgászni. Az induló csapatok a mérlegelések során elért összespontszámuk alapján nyerik el helyezéseiket.

Gyere és küzdj meg Tornádóval a 600.000 forint nyereményért!

További információk

{title}

{desc}

Tovább...
Bezár