Horgaszclub.hu

Ragadozóhorgászat - Az utolsó előtti percben

Vissza
Február 15.-től elkezdődött a csukák fajlagos tilalmi ideje! Mivel ez az időszak április végéig tart, gondoltuk, gyorsan még horgászunk egy kicsit a krokodilpofájúakra.

Úti célunk a Kistótfalu mellett található „5 tó” nevű komplexum volt. Mint ahogy a nevében is benne van az ide érkező horgászok 5 különböző méretű és más-más halösszetételű vízen hódolhatunk kedvenc időtöltésünknek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megérkezésünk után néhány szót váltottunk a halőrrel, azután gyalogszerrel indultunk tovább a 3.-as számú, úgynevezett ragadozós tó irányába. Mivel, ahogy ezt már említettem másnap már csuka tilalom volt, gondoltuk, dobálunk még egy kicsit, hiszen hosszú szünet következik! A helyszínre érkezve percek alatt kézbe kerültek a botok és már indultak is útjukra a gumihalaink.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első több tucatnyi dobásunk sajnos nem hozott eredményt. Karcsi folyamatosan váltogatta a különböző színű gumihalakat, twistereket, körforgókat. Szinte már sz egész doboza tartalmát kipróbálta, de nem sok sikerrel. A gáthoz érve kaján vigyort láttam megjelenni az arcán, ez a tény és a finoman hajló horgászbot már jelzés volt: itt az első hal!

 

Fárasztás nélkül emelte ki a kaszakövet, amely némi mosolyt csalt mindkettőnk arcára. Persze más-más miatt. Ő büszke volt, hogy övé az első hal, én pedig, hát a mérete miatt! Néhány perc elteltével végre én is rávágást éreztem és rövid idő múlva meg is pillantottam őnagyságát egy kettes forma csuka formájában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitartottam a halam mellett, de ekkor még nem tudtam mennyire jól tettem ezt. Alig 15 perc múlva jött a következő, de ahogy kiemeltem volna elharapta a zsinóromat, mivel belementem abba az életveszélyes játékba, hogy nem használtam előkét. Nem is igazából a csukát sajnáltam, hanem az apró fehér gumihalat, amit nem rég kaptam tesztelésre és amelyből az elmúlt dunai túrán jó néhányat betéptem. Ezért azt hittem ez volt az utolsó! De a táskámban kutatva megtaláltam a piros zacskót amelyben még 4 darab ott lapult! Gyorsan felraktam a következőt és hát ugye a két szép hal láttán már Karcsi barátom is igényt tartott egyre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rövid halmentes időszak után a kis fehérkék neki is meghozták a krokodilokat. Kettőt gyors egymásutánban! Minden halunk 1,5 és 2,5 kg között volt. Betudható talán annak, hogy már elkezdődött az ívás és a nagyobb példányok már inkább az utódaikkal foglalkoznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elindultunk visszafelé és még néhányat dobtunk, így volt lehetőségem kiegyenlíteni, hiszen a harmadik dobásra újabb csuka táncolt a horgomon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fagyos széltől eltekintve, jó kis nap volt hat csukával, amelyből öt a Big Bite Baits csalira rabolt rá és persze mind visszanyerte a szabadságát. A szabadságukat, amely lehetővé teszi nekik a szaporodásukat, hogy évek múlva akár az utódaikkal küzdhessünk meg a vízparton!

 

 

 

 

 

 

HorgászClub Team

Feltöltve: 2011-02-17 22:00 - Frissítve: 2011-02-17 22:01
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (8%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 117 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



{title}

{desc}

Tovább...
Bezár