Horgaszclub.hu

Ragadozóhorgászat - Merenye és a merenyei süllők… - II. rész, az úszós horgászat

Vissza
Első, bevezető írásomból kiderült, gyönyörű és felejthetetlen élményeket tartogat a ragadozó horgászok számára is Merenye – Baranya gyöngyszeme. A tóhoz érkezve mindig sok pontyhorgásszal találkozunk, akik időt és energiát nem kímélve egy, vagy akár több héten keresztül próbálják horogra csalni színesebbnél színesebb, és a leg „furcsább” íz összetételű bojlikkal a pontyok hatalmas példányait, nem kevés sikerrel.


Vagyunk azonban néhányan, akik kifejezetten az éjszakai horgászat szerelmeseként érkezünk ide még kora délután, hogy egy jót beszélgessünk barátainkkal a büfénél, majd ezután a csalihalakat megfogjuk, lehetőleg kifejlett vezér küszöket, hiszen ezek fogóssága megkérdőjelezhetetlen Merenyén is. Persze vannak ínségesebb idők, vagy éppen idő hiányában nem tudunk már csalihalat fogni, mert későn érünk le a partra. Ilyenkor előkerülhet az aranytartalék, előző horgászat alkalmával fogott, gondosan elcsomagolt kishalainkat – általában 3-4 darabot egyben -, elővesszük a fagyasztóból, és ezek horogra tűzésével próbálkozunk.


Cikksorozatunk mostani részében egy nagyon fogós, és szép élményeket adó horgászmódszerrel, a parti úszós süllőzéssel ismerkedhetünk meg. Bizonyosan sokan vagyunk, akik a naplemente után is a parton maradva abban a kegyben részesülhetünk, hogy halljuk a süllők semmivel össze nem téveszthető kaffanásait, ahogy a kis fehér halakra vadásznak. Ezek árulkodó jelek, hiszen számtalan esetben a stég mellett, vagy a parti horgászhelyen a parttól alig néhány méterre halljuk a rablás hangját. Éppen ezért a nyári éjszakákban nagyon kedvelem az úszózás adta, reményteli horgász módszert. Nézzük mi is kell ehhez.

A bot: Figyelembe véve a parti úszózás tapasztalatait, nem kell semmiképpen drága, „agyon fejlesztett” botokat alkalmazni. A lényeg, hogy egy kisebb dobósúly tartományba essen, de gerincessége és ereje megkérdőjelezhetetlen legyen. Éppen ezért előnybe részesítem a 2,7 m hosszú botokat. Általában a jól bevált és abszolút, minden horgász számára elérhető áron kapható ABSF Rutin Spin botját használom, 2,7 m hosszú és dobósúlya 10-45 gramm.


 

 

 

 

 

Tekintettel arra, hogy partközelben horgászunk, nem kell nagyot dobni, kifejezetten jó választás, és számomra fontos, nem csak esztétikai szempont, hogy a nyél végig parafával vont. Fárasztás során érezhető a süllő kitöréseinél, ahogy a bot karakterisztikájával azonnal leköveti a hal mozgását, folyamatosan a megfelelő kontaktus tartva a tüskéshátúval.



Az orsó: Fontos, hogy szerelékünk ne legyen nehéz bombázó, inkább könnyen kezelhető, finoman és összehangoltan dolgozzon. Ehhez egy tökéletes választás az ABSF elsőfékes Jockey X40-es orsója, ami kecsességét és megbízhatóságát már számtalan alkalommal bizonyította. A dobok, a hajtókar és az orsó ház is alumínium ötvözet, ezért nagyon könnyű kezelni, nem beszélve arról, hogy szervízelését – zsírozását – elvégezhetjük anélkül, hogy szétszednénk, hiszen helyet kapott hajtóműházon egy olajfurat, amin keresztül könnyen olajozhatjuk, zsírozhatjuk az orsót.

A zsinór: Az alumínium dobra ABSF Zero Tolerance 0,25 átmérőjű zsinórja kerül, melynek szakítószilárdsága 12 kg, és abszolút színtelen, észrevehetetlen marad a legóvatosabb süllő számára is. Éppen ezért, no és a kipróbált zsinór tökéletes paramétereinek köszönhetően, az előkét is ebből a zsinórból kötöm, csak 0,22 átmérőjűből. Nem meglepő, hiszen csuka nagyon kevés van, így nem kell félnünk a krokodilpofájúak szakításától.

 

Miután szerelékünk fő darabjait áttekintettük, jöhet az úszó. Fontos kritérium számomra, hogy az úszó éjszaka jól látható legyen, éppen ezért az antennája cserélhető kell, hogy legyen világító patronra. Az úszótest kialakítása sem mindegy, hiszen stabilnak kell lennie, hogy a hullámzást jól tűrje, a kis csalihal ne tudja könnyen víz alá vinni, mégis minimális ellenállást tanúsítson kapás esetén, hogy a süllő ne fogjon gyanút. Általában nem használok nagyobb, mint 8-10 grammos, balsafa testű úszót, amit gyöngyös csúszó karabinerre rögzítek, így bármikor könnyen cserélhető. A súlyozás alá jöhet egy nem szokványos megoldás. Én a pontyozás során megismert gyorskapcsot – „quick change”- alkalmazom, rövidre vágott szilikon csővel, így az előkénket könnyen cserélhetjük. Erre én azért szánok nagyobb figyelmet, mert az élő csalihalat is felfűzöm egy fűzőtűvel.

 

 

Hogy miért? Egyszerű a magyarázat. Nos, a süllő általában megpróbálja az áldozatát lehetőleg a fejénél elkapni, vagy ha ez nem sikerült, akkor „beforgatni” úgy, hogy fejjel lefelé nyelje le. Éppen ezért az élő kishal kopoltyúfedelei felett, a „tarkójánál”, ügyelve, hogy gerinc mellett haladjon a fűzőtű, befűzöm az előkét úgy, a horogszár is a gerinc mellé csússzon a végén, és csak a horog öble látszódjon ki a tarkó részen. A kishal így dobásnál nem sérül olyan mértékben, mintha a gerinc alá akasztanánk a horgot, és az akadás is biztosabb lesz. Nem beszélve arról, hogy a küsz mozgása „betegebb” hal mozgását kelti, így tüskéshátú barátunk hamarabb felfigyel rá. A horog mindenképpen hosszúszárú süllőző horog, én a Gamakatsu Worm 36-1 horgokat részesítem előnyben, hiszen már számtalanszor bizonyították megbízhatóságukat.
Az így összeállított készségünkkel megbízhatóan tudunk horgászni, persze sohasem tudom eléggé hangsúlyozni a jól és pontosan beállított orsófék fontosságát. Tekintettel arra, hogy készségünk finomra hangolt süllőző készség, erre mindenképpen ügyeljünk.

Eljutottunk a horgászatig. Folyamatosan cserkésszük a vizet, füleljünk, és az árulkodó kaffogások irányába bevetve készségünket, sokkal nagyobb esélyünk lesz a gyors kapásra. Számos alkalommal fordult elő, hogy közvetlenül a stég melletti rablásra dobva sikerült „SÜCIT” akasztani és szákba terelni. Természetesen követik a táplálékhalakat, így nyáron a part közelben lehet eredményesen horgászni. Hozzáteszem, a kapitális példányok ritkábban kerülnek partközelben horogra, őket a nagyobb mélységű törések tartják itt, Merenyén is. A 1,5-2 kilós süllő azonban gyakori vendég az úszós készségen, ha jó helyen próbálkozunk. Csapatunk oszlopos tagja, Noel fiam is előszeretettel választja az úszós módszert, és szép eredményekkel büszkélkedhet már…

 

 

 

 

 

 

 

A horgászat előtt mindenképpen gondoljuk végig, hogy elvisszük-e a halat, vagy a „fogd meg és engedd vissza” elvet követjük. Nem mindegy ugyanis, mennyit „nyeletjük” a csalit a süllővel. Ha visszaengednénk halainkat, úgy mindenképpen javaslom kapás esetén a gyors bevágást, mert így elkerülhető, hogy a küsz már a süllőnk gyomrában legyen, inkább rögtön megakad a horog a csontos szájban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze előfordulhat, hogy elhamarkodjuk a bevágást, és nem tudjuk a süllőt szákba terelni, de inkább bosszankodjunk, minthogy később sérülést okozva tegyük vissza a halat, hiszen nagyon érzékeny és hamar elpusztulhat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Remélem kedvet kaptatok, folytatás hamarosan következik…..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Varjas Zsolt

Feltöltve: 2010-06-27 12:02 - Frissítve: 2010-07-25 01:03
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (55%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (36%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 127 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



Bezár

HorgászClub Pontyfogó Kupa 600.000 forintos díjazással

A Horgászclub.hu Pontyfogó Kupa harmadik illetve negyedik  ízben kerül megrendezésre. A megmérettetésekre 2012. Május 3-6-ig az 5 tó Horgásztórendszer 3-as taván valamint 1012 június 21-24 között a Malomvölgyi Parkerdőben a Kökényi tónál kerül sor. A versenyekenn fenekező módszerrel, hajszálelőkén felkínált csalikkal lehet horgászni. Az induló csapatok a mérlegelések során elért összespontszámuk alapján nyerik el helyezéseiket.

Gyere és küzdj meg Tornádóval a 600.000 forint nyereményért!

További információk

{title}

{desc}

Tovább...
Bezár