Horgaszclub.hu

Legyezés - Nyitónap a dubravai pisztrángos Reviren

Vissza
Már nagyon viszketett a tenyerem a tavasz közeledtével, szerettem volna összevizezni a zsinórjaimat no és a télen kötött legyeimet.

 

 

 

 

Már nagyon viszketett a tenyerem a tavasz közeledtével, szerettem volna összevizezni a zsinórjaimat no és a télen kötött legyeimet. Mivel az elmúlt időszak nem csak nálunk volt csapadékban gazdag így a kedvenc bosnyák folyókat ki kellett hagynunk a számításból mivel a vizek jó negyven.- ötven centiméterrel magasabban állnak mint az ilyenkor megszokott szint. Szerencsére megérkezett a megoldás, tavaly fedeztük fel a határtól nem messze található dubravai Dráva duzzasztó kis üzemi csatornáját, mely közel 15 kilométeren keresztül folyik a duzzasztott szakasz mellett. Vízminősége fantasztikus igazi kristálytiszta pisztrángos hegyi vizeket megszégyenítő minőségű és esésű víz. Mivel zsilippel szabályozott mint a bejövő mind pedig az elfolyó szakasz így a legvadabb drávai vízállások idején is maximum húsz centit emelnek a vízmércén.

 

 

Maréknyi kis legyes csapattal érkeztünk a vízre körülbelül 10 óra tájban , jóféle kis délszláv dínom –dánom fogadott bennünket a helyi horgászegyesület vízparti székházában. Az emelkedett hangulatban egy szorgos amolyan pénztáros fazonú csendes spori osztotta a jegyeket a sarokban. Szerény horvát nyelvtudásommal próbáltam jegyet szerezni a többieknek is mire a legközelebbi asztaltól azonnal felpattant egy idős úr és a magyar szó hallatán rögtön oda is jött segíteni nekünk. Mint kiderült Anton Kedmenec a helyi szövetség elnöke akivel tavaly többször is beszéltem telefonon amikor Faragó kollégával legyes versenyt szerettünk volna szervezni a „kanalon”. Akkor sajnos meghiúsult mivel a duzzasztó közvetlen területe kiemelt stratégiai területnek számít katonai szempontból és egy 30-40 fős magyar legyes kontingens felbukkanása több mint kockázatos a horvát katonai szervek szerint. El is tudom képzelni ahogy a gyalogsági merítőkkel nekiesünk szét bágerolni a gátrendszert és remek stratégiai érzékkel elárasztjuk a gát alatti Magyar területeket…Az elnök úr azóta kijárta nekünk a hivatalos utat így idén már mint potenciális versenypálya szerepelhet a magyar legyes bajnokságban a dubravai csatorna.

 

 

Amíg én megbeszéltem a MÜHOSZ és a Klen SRD. kapcsolat felvételi lépéseit addigra megtelt az asztalunk egytálételekkel, sörökkel és házi szilvapálinkás poharakkal. Mire megkaptuk a jegyeket és elindultunk a vízre már majdnem inkább a társasági életet választottuk a jókedvű domolykókkal a zsufi vízpart helyett. (klen horvátul domolykót jelent)

 

 

Sajnos a nyitó ünnepség résztvevői létszámából rögtön gondoltuk , hogy nem a magányos peca nyugalmában fog telni a napunk de végre leértünk a vízre. Néhányan a Kanizsai Nagylegyek klubból már előttünk érkeztek és próbáltak meghorgászható vízfelületet találni a keresztben repkedő műcsalik között . Mivel megengedett a könnyű pergetés a vízen és a horgászok többsége nem legyező felszereléssel horgászik, ezért a nem túl széles csatornát keresztül kasul járták a sérült kishalakat imitáló woblerek és a színes gumitestű csodák, amiket az 5-10 méterre felsorakozott pergető sporik dobáltak. A kötelező szia hogy vagy jól vagy jó van köszöntés után azonnal nekiestünk a kissé felszabadult szakasznak a kieresztő zsilip előtti 50 méteren .Az előző év tapasztalata alapján én egy 5-ös botot szereltem wf es zsinórral, mely nehezebb fej részénél fogva könnyebben repíti a viszonylag súlyos nehezített nimfákat. Mivel a víz igen gazdag gammarusban, így a pisztrángok fő táplálékát is ez a kis rákféle teszi ki. A síkvidéki mivoltát meghazudtolva olyan tempóban megy a víz, hogy csak igen komoly súlyozású legyekkel lehet elérni a meder alját, ahol a halak a rákokat szedik. Ezt vagy tungstenfejes vagy alá ólmozott testű nimfákkal oldhatjuk meg. Aki máshogy nem tudja lesúlyozni a legyet itt megengedett a sörétólmos piszkos játék is, amikor 15-20 centire a légy elé a zsinórra nyomunk egy sörétet és erre bízzuk a súlyozást. Ez a nemzetközi versenyszabályzatban erősen tiltott módszer, így aki komolyan szeretne gyakorolni versenyekre, az soha ne használja, mivel utána nehezen fogja megoldani a feladatokat. .Ilyen rohanó víz esetében az előke és a tippet hosszával tudunk játszani, valamint az alkalmazott zsinór vastagságával ,hogy legyünk a megfelelő mélységekben járjon. Én egy cseh nimfát tettem a 12-es fluorocarbon tippetemre, amely egy viszonylag nagy súlyú fejjel van ellátva. Az előkémet ami gyári hosszban 2.75 méteres volt egy 1.5 méteres fluoróval egészítettem ki. Az első dobásom rögtön jó helyen landolt és az első sodratásra akadt jelentkezőm. A vízbe csak olyan halak élnek, amelyeket 10-15 centis korban telepítenek , a rendkívül gazdag és jó minőségű táplálékon gyarapodva hamar elérik a 25-30 centis átlagméretet. Az én első halam is egy ilyen szivárványos volt, ennek a telepítési megoldásnak köszönhetően elképesztő erő van az itteni halakban. Nagyon ügyesen használják ki a víz erejét, és 10 pontos szaltókat dobnak ezért a megakasztott nagyobb halak jelentős része vagy leakad vagy megtépi az embert. A tavalyi legnagyobb szivárványosom a maga 56 centijével olyan intenzíven ugrált mint 20centis testvérei. Amikor egy ilyen hal nekifut az ugrásnak a 2 méteres vízből olyan gyorsulást produkál, hogy sokszor azért szakít mert a legyezőzsinór nagyobb ellenállást tanúsító része még javában víz alatt van amikor az előkével már repül a hal és szakít.

 

 

 

 

 

A kifolyónál minden dobásra fogtunk egy pisztrángot így a Horvát pergető sporik nagyon körbe álltak minket, mivel azt hitték itt vannak a halak pedig csupán annyi történt ,hogy mi eltaláltuk és természetes módon fel is tudtuk kínálni a csalit a halaknak .Mi sem bizonyította ezt jobban mint amikor egy helycsere után ahol eddig ők dobáltak eredmény nélkül ott utána mi fogtuk a halakat. Természetesen az általunk használt horgok szakáll nélküliek így a legtöbb halat ki sem emelve a vízből úgy engedtem útjára , hogy a legkevesebb sérülés és stressz érje.

 

 

A helyi szabályozás megengedi, hogy 2db 30 centi feletti halat elvigyünk konyhára. Jómagam mivel mégiscsak egy intenzív vízről van szó soha ki nem hagyom. Nagyon sok pisztrángos vízen horgásztam már de ilyen jó minőségű pisztrángot még csak nagyon kevés helyen sikerült fogyasztanom. Húsuk a magas minőségű természetes táplálék miatt piros (mint a lazac) zsírszegény és rendkívül jóízű! A nap további részében sikerült egy 2 kilométeres szakaszt bejárnunk és végig jól szórakoztunk az eleven kis pisztrángokkal. Sajnos a nagyok bár láttunk néhányat de olyan szinten voltak bestresszelve , hogy a legkisebb zavarásra abbahagyták a táplálkozást és a mély, nehezen hozzáférhető részekre menekültek.

 

 

Néhány hét múlva remélem csökken a rohamkedve a Horvátoknak visszatér a jól megszokott nyugalom az árokpartra és ismét lehet a helyükre beállt öreg pisztrángokra cserkelni!

 

 

Hárságyi Balázs

 

 

 

 

 

 

Feltöltve: 2009-04-30 14:06 - Frissítve: 2009-04-30 18:39
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 109 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



{title}

{desc}

Tovább...
Bezár