Horgaszclub.hu

Bojli - Bojli-teszt a márciusi nyitó túrán

Vissza
A horgászsport egyik legnagyobb szépsége a természet maga.

A horgászsport egyik legnagyobb szépsége a természet maga. A horgász belemerül az őstermészet életébe. Közelebb kerül a természet folyamataihoz, a légkör jelenségeihez és az időjáráshoz. Az időjárás szeszélyeinek nagy jelentősége van a horgászsportban. Az időjárással együtt változik a halak viselkedése. Így az időjáráson múlik az egész horgászat kellemes vagy kellemetlen alakulása. Ezért szükséges kellő horgászismeret – idejekorán felismerni a küszöbönálló időjárási fordulatok apró jeleit. Ezeket általában az emberek nagy része észre sem veszi.Az időjósok előrejelzései szerint – szeles, esőkkel és frontokkal tűzdelt, március eleji horgászat elé néztünk.

 

 

 

Erre készültünk. Attila barátom egy héttel előbb kezdte sportolását, melyhez kívántunk csatlakozni. Ő - sikertelensége miatt - néhány nap után feladta. Sebaj! Ha nem evett a hal azon a héten, talán éhes lesz a következőn. Ezzel a mottóval vágtunk neki a közel 200 km-es autóútnak, délnek. Irány Baranya gyöngyszeme! Folytassuk ott, ahol decemberben abbahagytuk!A hely várt bennünket, már „csak” a halakat kellett megkeresnünk.

 

 

A hely várt bennünket már csak

a halakat kellett megkeresnünk


 

Dolgunkat nehezítette a megérkezésünkkor még tomboló viharos erejű szél. Később csendesedett. Bójáinkat a zord körülmények ellenére sikeresen elhelyeztük. Előzetes információgyűjtés során megismertük a közeli akadókat és kisebb gödröket. Ezek régebben szép, kapitális pontyokat adtak. Radarunk és tapogatónk segítségével sikeresen feltártuk. Jó jelnek bizonyultak a képernyőn megjelenő halak is. Erre fittyet hányva – ugyanis a halak mindenütt úszkálnak – tettük tovább jól begyakorolt dolgunkat. Minimális alapozó etetést végeztünk.

 

 

 

Az akadók és a kissebb gödrök korábban

szép kapitális ponyokat adtak


 

Főként a kemény és az iszapos részek találkozását kerestük. Csak néhány szem pelletet és 10-12 szem egész bojlit szórtunk bójánként - viszonylag nagy területre elosztva. Hideg vízzel álltunk szemben (5-7 C fok), így semmi nem indokolt nagyobb mennyiséget. Továbbra sem a halak jóllakatását tűztük ki célul. Az égboltot folyamatosan figyeltük. Soha ne tévesszük szem elől - árulkodó lehet az időjárás alakulásáról. Az eget egyre gyakrabban átszelő repülőgépek tündöklő fehér kondenz sávot hagynak maguk mögött. Ha ez hosszú ideig megőrzi eredeti keskeny alakját - kedvező időjárási előjelnek tekinthető. Ha ez gyorsan kiszélesedik, és elmosódik, az annak a bizonyítéka, hogy a magasban szélvihar tombol. Megfigyeléseink alapján ezt – rendszerint később - idelent is időromlás követi. A feltevés beigazolódni látszott számunkra az eltelt napokban.

 

 

 

Az eget folyamatosan kémleltük


 

A túra megkezdése előtt négy nappal gyúrtunk néhány fajta bojlit a jól bevált receptek alapján. Ezekkel láttunk neki uszonyos barátaink vadászatának. Az egyik jól bevált, májas golyónkra hamarosan vendég érkezett. Nem volt nagy hal, de a túra első pikkelyesét köszönthettük. Nagy volt az örömünk. Másoknak napok óta kapásuk sem akadt. Később mély álomra hajtottuk fejünket. Zavartalanul pihentünk reggelig – a halak sem akadályoztak ebben. Hasonló jelzéseket kaptunk a tó többi részéről is. Az idő továbbra sem engedett szorításából. Nem volt hideg, viszont a reggeli órákban déli szél fújt. Nincs jó horgásztapasztalatom az ilyen irányból érkező széllel.

 

 

A túra első pikkelyese


 

Az iránya pár óra múlva már nyugat felől érkezett. Estére - a változatosság kedvéért – Észak - É-Ny-i irányra váltott, majd viharossá fokozódott. A délelőtti órákban meleg front, majd délutánra hideg rontotta tovább kedvenceink kapókedvét - ami egyébként sem volt kimagasló. Érdemes a szél viselkedését megfigyelni. Magyarországon a jelentős időváltozásokat gyakorta D-i szél előzi meg. Kezdetben egészen gyenge lehet, de óráról- órára élénkülhet. Ez gyanús előjelnek tekinthető. A Ny-i szél többnyire változékony időnek az előjele. Tehát ebben a szélben ne számítsunk az időjárás állandóságára. A felhők vonulása elárulja nekünk, hogy a magasabb rétegekben milyen szélviszonyok uralkodnak. Ha a felhők vonulási iránya nem azonos a körülöttünk lévő levegőjével - az nyugtalanító előjel: az idő hamarosan elromlik. Ha a felhők vonulási iránya minimális eltérést mutat a talaj menti szélhez képest - az szép idő fennmaradásának a jele. Jelen esetben változásokra készülhettünk. Kaptunk is esőt, záport, többféle égi áldást - de mit sem törődtünk mindezzel.

 

 

Az Észak É-Ny-i szél viharossá

fokozódott

 

Tapasztaltuk, hogy reggel 10-kor és 11-kor rendszeresen kapásunk jelentkezett, melyeket rendre halra váltottunk. Korábban itt ez nem volt gyakori számunkra. Amint az sem, hogy tapintatos „barátaink” éjszakánként többnyire hagytak bennünket regenerálódni, pihenni. Túráink fő célja általában a kapitális egyedek becsapása. Ez alkalommal is így terveztünk. Egy új, saját fejlesztésű bojli fogósságát teszteltük. Nagy örömünkre folyamatosan hatásosnak bizonyult. Csak kóstolásnyi mennyiséget készítettünk belőle. Számoltunk azzal, ha megszeretik a halak, kevésnek bizonyul majd. Beigazolódott. A pótláshoz szükséges segédeszközöket (kinyomó pisztoly, bojli roller, stb.) magunkkal vittük.

 

A pótláshoz szükséges segédeszközök


 

 

Fél óra múlva már készültek is az újabb fogós falatok. Nem szükséges hozzá se áram, se egyéb komforttényező – csupán leleményesség. Kifőzését követő harmadik órában már húzhattuk vele a torkosabb egyedeket. Nem tudtak ellenállni a finom, friss éteknek. Hogy is tudtak volna, mikor 80%-ban GPS-90-es hallisztet, a fennmaradó 20%-ban pedig egyéb finomságokat rejt. Köztük étvágyfokozót, mely proteinbombává, mágnessé alakítja a horogra valót. A „bandanagy” szintén e zöld csodán veszett rajta - illetve került átmeneti fogságba 15,85 kg-ot nyomva.

 

A kész proteinbombák


 

Bebizonyosodott számunkra - nem akadály a temérdek hátráltató tényező. Pl. az időjárás, ha mindvégig zord arcát mutatja felénk, és ez kihat a halak kapókedvére is. Mint ahogy az sem, ha elfogy az addig jól működő bojli. Ennek hiányában sem állhat meg a tudomány. Ha mindent beleadunk a siker érdekében, ne essen nehezünkre golyókat gyártani horgászat közben. Tapasztalatból tudom, hogy az eredmények többnyire önmagukért beszélnek. Előfordul ritkán az is - annak ellenére, hogy mindent megteszünk érte - a túra mégsem ad halat. E tavaszi elsőről csak jó emlékeink maradnak. Minden szempontból sikeres 5 napot zártunk. Ez egyben idei első bojlis túrája a SZA-NA CARP TEAM-nek. Soha rosszabbat! Hasonlót kívánok minden kedves horgásztársamnak. Ne feledkezzünk meg a széljárás és az égbolt kémleléséről, sokat segíthet eredményeinkben!

 

Nagy Csaba

 

A kapásokat rendre halra váltottuk

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fél óra múlva már készültek is az újabb fogós falatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A banda nagy (15,85 kg) szintén e zöld csodán veszett rajta

Feltöltve: 2009-05-21 22:57 - Frissítve: 2009-05-22 00:02
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 109 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



{title}

{desc}

Tovább...
Bezár