Horgaszclub.hu

Receptek - Pisztráng mandulával sütve

Vissza
Pisztráng mandulával sütve

Pisztráng mandulával sütve

 

Hozzávalók: 10 db egész pisztráng, 5 dl tej, 3 dkg só, 12 dkg liszt, 15 dkg mandula, 10 adag vajas burgonya.

 

Elkészítés:

 

A pisztrángot óvatosan kibontjuk,pikkelyeit eltávolítjuk, majd gondosan szárazra töröljük kívül, belül. Az előkészített pisztrángokat ezután tejbe áztatjuk, amelyben többször megforgatjuk, hogy mindenütt érvényesüljön a tej ízjavító és puhító hatása. Közben előkészítjük a mandulát. Vizet forralunk, amelybe beleöntjük a mandulát. Néhány percig forraljuk, majd leszűrjük. Ezután a héját könnyedén lehúzzuk. A mandulát ezután leszárítjuk, metéltre összevágjuk. A pisztrángot kiemeljük a tajből és gondosan leszárítjuk. Ezután besózzuk, majd lisztbe forgatjuk. Serpenyőben egy kevés vajat melegítünk, amelyben lassan készre sütjük a pisztrángokat. A sütés vége felé hozzáadjuk az előkészített mandulát, és együtt fejezzük be az étel készítését. A készre sütött pisztrángokat lapátkanál segítségével előmelegített halastálra tálaljuk. A tetejére öntjük a vajas mandulát. Külön vajas burgonyát adunk hozzá.

 

Elkészítés ideje: 1,5óra

 

 

Feltöltve: 2009-05-10 12:28 - Frissítve: 2009-05-10 12:28
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 109 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



{title}

{desc}

Tovább...
Bezár