Környezetvédelem - Áradás után a még élő Dunán
Alig fél óra múlva, már elhagytuk Mohácsot és a Csele patakon áthaladva leraktuk autónkat a közei parkolóba. Rövid séta után már a parton élesítettük a könnyű pergető botokat és hamar dobálni kezdtük a twistereket. Felfelé sétáltunk egy bő órát, majd átkeltünk a komppal és ott folytattuk a ragadozók becserkészését.

Az élő Duna
Az árhullám csak néhány napja vonult le. Már csak némi jég maradt utána, no és az a szörnyű látvány, amit az emberi nemtörődömség generálta mérhetetlen mennyiségű, szerteszét heverő szemét alkotott. Bármerre is jártunk a parton egy-egy eldugott részt kivéve mindenütt ebben a látványban volt részünk, amely némileg elszomorította ezt a csodálatos napot! Hiszen idén először volt 15 fok és ilyenkor az ember nem is igazán a halra, sokkal inkább a természet szépségeire és a friss levegőre vágyik!





Ezek a képek hűen tanúsítják, hogy mennyire nem figyelünk arra, amit nekünk kell megőriznünk az unokáink számára! Biztos, hogy ennek a hulladéknak a jelentős része nem a horgászoktól származik, de ha még jobban odafigyelünk magunkra és a környezetünkre, akkor ez a mennyiség csökkenthető!




Ha azt szeretnénk -márpedig biztos vagyok benne, hogy így van-, hogy unokáink néhány évtized múlva akár pergetve akár más módszerrel süllőt fogjanak a Dunából, nincs más dolgunk mint a barátainknak is elmondani:
SZÁNJ 1 PERCET A KÖRNYEZETVÉDELEMRE!
Hiszen ne feledjük, együtt sikerülni fog!
Simai József
HorgászClub Team
-
- "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)
-
- Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)
-
- Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (8%)
-
- Néha eszembe jut! (2%)
-
- Hidegen hagy! (0%)
Régebbi szavazások












