HorgászClub.hu

A hal legfontosabb testmérete a teljes testhossz (te), a standard testhossz (st), a testmagasság (tm) és a faroknyél hossza (fn). A többimérete általában csak a rendszertani besorolás céljából szokták felvenni. A mellúszókat ízület nélküli vállöv kapcsolja a koponyához, a hasúszópárt medenceöv rögzíti ,ami nem kapcsolódik a gerincoszlophoz, hanem a hasfal izomzatába ágyazódik.

A párosúszók elhelyezkedése nagy változatosságot mutat, ami fajmeghatározó bélyeg. A páratlan hátúszó lehet egészen rövid (harcsa) vagy hosszan elnyúló (ponty), a sügérféléknél két részre tagolódik. A hátúszó mögött a pisztráng- és törpeharcsaféléknél a zsírúszó található, ami nem mozgásszerv. A változatos formákat mutató farokúszó lehet részarányos, azaz a test hossztengelyére szimmetrikus, vagy részaránytalan (kecsege). Az úszók vékony bőrlebenyét keményés lágy úszósugarak merevítik, amelyek száma szintén fajra jellemző bélyeg, amit a határozókönyvek úszósugár-képlet formájában közölnek. A ponty első kemény úszósugara a fogazott“bognártüske”.

A halak testformája, a testrészek méretei és arányai rendkívül változatosak. A különböző fajok eltérő testformája az evolúció során a környezethez való alkalmazkodás eredményeképpen létrejött, öröklődő sajátság, ami azonban külső tényezők hatására fajon belül is változik. A testformát befolyásoló tényezők közül a legfontosabbak a víz áramlási viszonyai. A folyók felső, sebes folyású szakaszának lakói (pl. a pisztráng) orsó alakúak, a középső szakaszra (márna-szint) az oldalról kissé lapított testforma jellemző, míg az alsó, lassú folyású szakasz, ill. az állóvizek jellemző fajainak (keszeg, pontyfélék) teste oldalról erősen lapított. A nyílszerű testforma, mint például a csukáé, a hirtelen gyorsuló, de nem kitartó úszás jele. A fentitípusok között számos átmenet van, amire kiváló példa a harcsa, amelynek feje felülről lapított, teste hengeres, farka pedig oldalról lapított.

A halak kültakarója a magasabbrendű gerincesekéhez hasonlóan hám- és irharétegre különíthető el. A hámsejtek között mirigysejtek találhatók, amelyek váladékai, a sajátos összetételű nyálka a hal bőrét sikamlóssá teszi, védi. Az irhából eredő pikkelyek, tetőcserépszerűen egymásra borulva alkotnak külső védőrendszert. Pikkelyezettség tekintetében a halfajok nagyon különbözőek, a jól fejlett pikkelyekkel borított keszegféléktől a teljesen pikkelytelen harcsáig sok átmeneti formát találunk.

A halak bőrének szerkezete (pikkelyekkel és színsejtekkel). Legfontosabb tenyésztett halunknak, a pontynak ebből a szempontból 4 változata van: a pikkelyes, a tükrös, az oldal pikkelysoros és a csupasz vagy bőrponty. A pikkelysorok száma fontos rendszertani bélyeg. A pikkelyképletben a tört előtt és mögött az oldalvonalon található pikkelyek száma áll, ami egyenlő a függőleges pikkelysorok számával, a tört számlálójábanaz oldalvonal feletti, nevezőjében pedig az oldalvonal alatti pikkelysorok száma található.

A főbb pikkelytípusok a kerek vagy cikloid(pontyfélék), a fésűs vagy ktenoid (sügérfélék) és a vértes vagy ganoid (tokfélék). A pikkelyt átvilágítva a fák évgyűrűihez hasonló rétegezettséget láthatunk. A pikkelyévgyűrűk számától a hal korára, egymástól való távolságukból pedig növekedési viszonyaira következtethetünk. A bőr irharétegében színsejtek (kromotoforák) találhatók, amelyekben feketésbarna, sárga, piros és ezüstös anyagcseretermékek, azaz festékanyagok halmozódnak fel. A különböző festékanyagot tartalmazó színsejt-féleségek változatos csoportosulása, a nyálka és hámréteg fényvisszaverő tulajdonságai révén jönnek létre a nemegyszer festői színárnyalatok. A színsejtek ingerhatásra kitágulnak vagy összehúzódnak, a festékanyag szétterjed vagy tömörül a bőrben. Ezzel némely halfaj meglepő gyorsasággal képes a színét változtatni.

A hal izomzata az aktív mozgásszervet képviselő törzs- és farokizomzat harántcsíkos izomszövete alkotja a számunkra fontos halhús fő tömegét. A hal táplálkozása és mozgása szempontjából nem kevésbé jelentős a fej és az úszók izomzata. A zsigeri szervekben található sima izomszövet felépítése és funkciója a magasabbrendűekéhez hasonló. Az alacsonyabbrendű, szelvényezett állatoktól való származás jele az oldalvonalra merőlegesenfutó W-alakú izomszelvényezettség. Az egyes izomszelvényeket, izomporciókat kötőszöveti hártya választja el egymástól, főzéskor ezek mentén esik szét a hús. A törzsizomzatot alkotó izomporciók kúp alakúak, tölcsérszerűen egymásba csúszva helyezkednek el, harántmetszetük ezért körkörös elrendeződést mutat.

Az izmok közötti kötőszöveti hártya elcsontosodásával alakulnak ki az általában Y-alakú szálkák, amelyek tehát nem a csontváz részei, számuk a fajra jellemző, de vannak szálkmentes húsu fajok is. (Gazdaságilag legfontosabb fajunk, a ponty izomzatában – sajnos – átlagosan 97 szálka található, elsősorban a gerincoszlop vonalában.) A halban kétféle harántcsíkos izomfélét találunk: a törzsizomzat javát alkotó fehér izmot és akisebb mennyiségű, főleg az úszóknál elhelyezkedő vörös v. sötét izmot. A fehér izom nagy erőkifejtésre és gyors összehúzódásra képes, de hamar kifárad, a sötét izom a tartós igénybevételre specializálódott. A halizom hatásfoka 10-15 %, míg ez az emlősöknél 30-35 %. A harántcsíkos izom sejtjei elktrocitákká alakulhatnak, amelyek több fázisú, igen magas feszültségűáramot termelő elektromos szervként működnek.

Ez a szerv hatékony védekező és támadófegyver, egyúttal az elekrolokációs rendszer része is lehet. A halhús minőségét az izomszövet kémiai összetétele, a kötőszövet és zsírszövet aránya, a benne lévő tápanyagok, ízanyagok és vitaminok mennyisége és minősége határozza meg. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy összetételét, biológiai értékét és emészthetőségét tekintvejobb a többi húsféleségnél. A tógazdaságban termelt pontyhús minősége, fehérje- és zsírtartalmának aránya azonban nem a fajra jellemző, állandó érték, hanem a tartási körülmények, elsősorban a takarmányozás függvénye. A pontytest zsírtartalma ezért tág határok között változik (2-25 %), növekedését általában a fehérjetartalom csökkenése kíséri, ami fogyasztói szempontból egyértelműen kedvezőtlen.Az éhezés a test szárazanyag tartalmának csökkenésére, a víztartalom növekedésére vezet.

A hal csontos váza testtájak szerint tengelyvázra (koponya és gerincoszlop) és végtagvázra tagozódik. A koponya kb. 250 lapos csontból tevődik össze. Az agykoponya az agyvelő, az arc- vagy zsigerkoponya a száj-, kopoltyú- és garatüreg védelmét látja el. A gerincoszlop a halakra jellemző kétszer homorú csigolyákból áll. A törzs csigolyáihoz lengőbordák csatlakoznak. A halcsont a pikkelyhez hasonlóan szakaszosan növekszik, így a különböző csontok (csigolya, kopoltyúfedő, úszósugár, hallócsont) csiszolatai is alkalmasak az életkor meghatározására.