HorgászClub.hu

A rövid májvénából a vér a feji és farki vénákat egyesítő Cuvier-féle vezetékbe, majd a vénás öbölbe jut. A csontoshalak szíve egy pitvarból és egy kamrából áll, rajta mindig vénás vér halad keresztül. A kamrát elhagyó vér az aorta hagymaszerű tágulatán és a rövidfelszálló aortán át jut a kopoltyúkhoz.

A 4-4 kopoltyúív porcos váza felett futó kopoltyúartériákon keresztül a kopoltyúlemezkéket behálózó hajszálerekbe kerül a vér, ahol a légzőhám közvetítésével végbemegy a külső gázcsere. A vér további útja: kopoltyúartéria, leszállóartéria, amely végighalad a gerincoszlop alatt és belőle lépnek ki a zsigeri szervek és az izomzat vérellátását biztosító artériapárok.

A test szöveteit behálózó hajszálérhálózatból a vénákbakerülő vér a farokvénán át jut a vesébe. A vese által megszűrt vénás vér a páros hátsóvénába, majd a Cuvier-vezetékbe jutva ér vissza a szívbe. Ezt a halakra jellemző szív - kopoltyú- test - szív rendszert nevezzük egyes vérkörnek, szemben a magasabbrendű gerincesek kis- és nagyvérkörös rendszerével. A szív pumpáló munkáját segíti a perikardiális üreglégzőmozgás hatására létrejövő térfogatváltozása.

A percenkénti szívverések száma függ a vízhőmérséklettől, de kisebb, mint az állandó testhőmérsékletű (homeoterm) állatoké. A hal szívének csak paraszimpatikus (gátló) beidegzése van, ami szintén primitív vonás. A hal vérének alakos elemei a vörös vérsejtek, a vérlemezkék és az emlősökétől eltérő típusúfehér vérsejtek. A vér fehérjéinek (elsősorban a szérumalbuminnak és a globulinnak) mennyiségi változásaiból a hal egészségi állapotára következtethetünk. A halak vérének mennyisége testtömegük 2 %-át teszi ki, ez az arány emlősöknél 7,5-8 %.

A sejtek anyagcsere termékeineka vénás véráramba juttatását segíti a nyirokér rendszer. A hal szervezetének a környező víztől való függése a légzés folyamatában a legnyilvánvalóbb. A kopoltyúíveken elhelyezkedő kopoltyúlemezkék felülete, a gázcsere helye, jelentős nagyságú. (Egy 1 kg-os hal légzőhám-felülete kb. 18 0000 cm2). A friss víz áthaladását a kopoltyúkona szájüreg és a kopoltyúüreg térfogatának változása, az ebben résztvevő képletek (szájnyílás,nyelvcsonti tájék, kopoltyúfedő) összehangolt működése biztosítja. A légzést befolyásoló tényezők közül a legfontosabb a víz oxigéntartalma és hőmérséklete.

A halak oxigén igényerészben faji sajátság, de változik az egyedi élet során, sőt napszakosan is. Ha a víz oxigéntartalma lecsökken, a hal kisegítő légzéssel igyekszik szükségletét fedezni: a ponty például a vízszínén levegőt szürcsöl, azaz “pipál”. Az oxigénszegény viszonyokhoz alkalmazkodott fajoknál (pl. a ponty, törpeharcsa) jelentős a bőrlégzés szerepe, az oxigénigény 17-22 %-át biztosítja, míg az oxigénigényes fajoknál (pl. pisztráng) ez nem számottevő (3-9 %). A kisegítő légzés speciális módja a béllégzés (pl. réti csík). A szélsőségesen oxigénhiányos környezetben olyan speciális légzőszervek alkultak ki a légköri oxigén felvételére, mint az afrikai harcsa páros üregben elhelyezkedő „kopoltyúfái” vagy a labrintszerv a gurámiknál és a paradicsomhalaknál.( A devon korban jelentek meg tüdőshalak, amelyek és jelentős evolúciós lépést képviseltek a szárazföld meghódításában. Légzőszervük a fejlettebb gerincesek tüdejével homológ szerv volt, ebből vezethető le a ma élő csontoshalak úszóhólyagja.)

Az anyagcsere termékek kiválasztásának fő szerve a vese, ami fej- és törzsvesére tagolódik. Az embrionális elővese néhány fajnál felnőtt korban is megmarad kiválasztó szervként, más fajoknál egyéb funkciót tölt be. A legtöbb valódi csontoshal kifejlett korában ősvese típusú szervvel rendelkezik, ami a testüreg háti oldalán a gerincoszlop alatt hosszan elhúzódó páros, sötétvörös színű szerv. A kiválasztást és a reszorbció mechanizmusa lényegében megegyezika magasabbrendű gerincesekével. A hal veséje vérképző szerv is. A kiválasztásban és az ozmoregulációban aktív szerepet játszik a kopoltyú és a bőr. A kopoltyú nemcsak a külsőlégzés, hanem a víz- és sófelvétel helye is, ugyanakkor a vérammónia 90 %-a, a karbamid70 %-a itt távozik a hal szervezetéből!