HorgászClub.hu

A vízinövényzet mellé húzódva les áldozatra, főként a természetes vizekben bővelkedő, apró testméretű szapora fehér halakra, keszegfélékre. Az intenzív, pontycentrikus halastavakban uralkodó környezetet is elviseli, ámbár a számára legkedvezőbb tenyészkörnyezetet a nagy víztározókban és a növényben gazdag holtágakban találja meg.

A csukát nem annyira húsa, hanem elsősorban sportértéke teszi keresetté; vannak országok, ahol a horgászok elsőszámú sporthala. A csuka ivadék nagy részét rendszerint tógazdasági környezetben nevelik. Itt vannak meg ugyanis azok a jól ellenőrzött környezeti feltételek, amelyek eredményessé teszik a szaporítástés a korai monokultúrás nevelést. A tógazdasági körülmények között előállított néhány cm-es előnevelt csukaivadék már nagyobb eséllyel helyezhető a későbbi élettérbe, a mostohább természetes vízi környezetbe.

A hagyományos, régóta alkalmazott szaporítási módszer szerint ívás közben kifogott szülőhalaktól gyűjtik az ikrát kora tavasszal (Mátyás nap táján). A természetben a csukák az elsőszélcsendes, derűs napon kezdik ivásukat. Ivóhelyük s folyók, tavak és holtágak vízzel borított nádas szélvizei, sekély parti területei. Ragadós ikrájukat nádtorzsákra, egyéb vízinövény maradványokra rakják.

Ivás közben varsával könnyen megfoghatók. A természetesvízi halászok jól ismerik a csuka ívóhelyeit. Az ívás közben megfogott halak igen jó minőségű ivarterméket adnak, nem ritka a 60-80 %-ban termékenyült ikra sem. A csónakban lefejt, és azonnal megtermékenyített ikrát keltetőházakba szállítják. Az ívóhelyen fogott, de még nemteljesen érett (nem fejhető) csukát bárkákban gyűjtik, vagy keltetőházakba szállítják és időnként felnézve, folyamatosan fejik a beérő ikrákat. Meleg tavaszon a csuka ívása gyakran csak néhány napra korlátozódik, ami keltetőházi szempontból hátrányt jelent.