Hírek - II. HorgaszClub.hu Pontyfogó Kupa
A telefonom folyamatosan csengett és szinte minden hívás vége ugyanaz:” Már alig várjuk, hogy újra nálatok lehessünk!”. Ezek a hívások biztosították bennem, hogy jó úton járok és a kitűzött cél, miszerint egy baráti találkozó alapjait raktuk le a nyár elején, immáron biztosnak látszott!



Néhány csapattal meg is beszéltük, hogy érkezzenek nyugodtan előző nap, hiszen a nagy távolság miatt még éjjel el kellett volna indulniuk. Így másnap kora délután mikor még bójáztuk a rajthelyeket Virlics Misiék már megérkeztek. Az utolsó simításokat végeztük amikor újabb telefont kaptam:
- Drága Józsikám, sajnos balesetet szenvedtünk, így nem tudunk részt venni versenyen! Itt vagyunk a 104.-es km kőnél a kocsi totálkáros, de most le kell raknom, mert éppen megérkezett az autómentő!- hangzott a rövid de velős mondat, amelytől szinte földbe gyökerezett a lábam és amely annyira hihetőnek hangzott, hogy eléggé el is szomorodtam. Elszomorodtam, mert ennek a versenynek minden csapata különösen fontos. Pláne, ha belegondolok, hogy a Nagy X Ker Karp Team milyen aktív részese volt az elmúlt verseny történéseinek!
Az alapsátor felé közeledve már nem volt teljesen hihető a történet! Valami ott bújkált bennem a „túl kerek sztori” miatt.......
És szerencsére igazam lett! Először a sárga terepjárót pillantottam meg, azután Kerti Gabi barátom össze nem téveszthető hangját! Kicsit dühösen ugyan, de megkönnyebbülve öleltem át Őket!



Azonnal be is mutatták a soha el nem maradó túlélő készletüket, azután, mivel én még elvégeztem az utolsó simításokat, elindultak a helyi kricsmibe, egy kis csevegésre, csak úgy az idő mulasztása miatt.



Reggel sorra érkeztek a csapatok és verseny szervezői szemmel hatalmas öröm volt látni ahogy egymást üdvözölték, mint régi jó barátok!!!
A sorsolás következett, amelyet még mindenki nagy izgalommal várt, hiszen itt még minden a horgászatról szólt!












A csapatok gyorsan elfoglalták a rajthelyeiket és szinte kivétel nélkül a vizet kémlelte, táborhelyet épített, etetett és sorra csalizta a pálcák véget nem érő sorát! Néhány pillanatra Zsola barátom is tiszteletét tette, de rohant is tovább hiszen másnap pergető versenye volt.



Végre elérkezett a dél és kezdetét vette a 75 órás megmérettetés! Vagyis egy olyan találkozó ahol biztosak lehettünk, hogy a nyár elején köttetett barátságok tovább mélyülnek! Az ebéd után teljes csend honolt a tavon, amely az előző versenyhez képest még furának is mondható! „Csak” az egyre növekvő számban érkező pikkelyesek és tükrösök fogásai törték meg a csendet. Esteledni kezdett és az első mérlegelésnél már tetemes mennyiségű ponty került a matracokra és a pontyzsákokba.



Ahogy szaporodott a kifogott halak súlya, úgy szaporodott azon versenyzők száma akik terveik szerint rövid látogatást tettek a rendezői sátornál. Persze ezek a tervek hamar romba dőltek, miután előkerült jó néhány palack kitűnő villányi Polgár bor. Sorra vették az elmúlt néhány hóna történéseit, horgászatait és mivel minden horgászathoz tudunk egy nótát kapcsolni, ebből sem lett hiány! Nótákból, amelyekbe mindig egy másik dalárda kezdett bele és persze a többi folytatta. Az éjszakát lezárván pedig egy rögtönzött ária, illetve áriák zárták amolyan Kerti Pavarotti módra, amely tisztán volt hallható a parkerdő minden zugában!

A hajnal csendesen telt és a reggeli mérlegelésnél azért látszott, van a versenynek olyan résztvevője, aki inkább a halak miatt érkezett. Az „Éjjeli Bátorok” még javában húzták a lóbőrt, míg a versenyt élbolyát alkotó Sofőr-, HorgászClub-, Kar-Peti-, Nagy-Farkas Team sorra fogta a bajuszosokat. Körvonalazódni látszott egy sorrend, bár alig 20 óra elteltével erőől még korai volt beszélni.

A nap sugarai tovább fokozták a halak kapókedvét, így szinte már nem volt csapat hal nélkül. Bár a Szári Betyárok és a Kökény Team a legnagyobb erőfeszítésük ellenére sem tudott halat fogni. Lassan újra leszállt az éj amely a versenyzők jelentős részét a sátor kényelmes közegébe szólította. A kemény mag viszont újra összejött, hogy tovább folytassák az előző este félbehagyott történeteket a horgászatról, halakról és ezekről az aktív pihenéssel eltöltött napokról.......


A hideg és csendes éjszaka után a
víz egy gőzfürdőre emlékeztetett.


Csodálatos napfelkelte után
a mérlegelésnél kiderült, hogy Top-Fishing Team sem akar
leszorulni a dobogóról, bár az élen álló csapatok szépen
fogtak halat. A legnagyobb ponty pedig Csikesz Rezső és Erzsike
által zsákmányolt nyolcas töves volt. Talán Ők érdemelhették
volna ki a „Legkitartóbb Csapat” címet, hiszen korukat
meghazudtolva küzdötték végig a megmérettetést.

Estére a horgászok fogásai megközelítették a fél tonnás súlyt, amely egy pontyfogó versenyen nem rossz eredmény, sőt! Külön említést érdemel a Pontyleső Team "aranyhala" amely reméljük legalább egy kívánságot teljesített!



Szinte mindenki az éjszakára koncentrált, amely az elenyésző súlykülönbségek miatt az első 5-6.helyen lévő csapatoknál egy-egy jobb fogással azonnal boríthatta a sorrendet.



Csend honolt a Malomvölgyi tó partján. Csend amelyet csak a ritkán meg-megszólaló kapásjelzők sípolása tört meg néhány pillanat erejéig. Csak egy hely volt a parkerdőben ahol az elmúlt napok fáradalmainak szinte nyomát sem láthattuk. Ez a hely a már sokszor említett rendezői sátor és környéke volt. Bertus Fecó barátom elhatározta, hogy szervezzünk egy amolyan záróbulit, hiszen ebben az évben már nem találkozunk! Hatalmas buli kerekedett, amely feedtette velünk a mindennapok munkájának minden negatív mozzanatát!



Már hajnalodott, mire a hangulat alábbhagyott és a résztvevő sporik lassan eltűntek a hajnali sötétségben a biztonságot nyújtó sátraik felé. A reggeli mérlegelés újabb izgalmakat hozott, hiszen kiderült, hogy az élen álló Sofőr Team nem fogott halat, így a mögöttük álló Nagy-Farkas-, és Top Fishing Team már csak karnyújtásnyira volt attól, hogy leszorítsák Őket a dobogó legfelsőbb fokáról!

Ez Szilicsánéknak nem is lett volna kivitelezhetetlen, ha csapattársa nem enged vissza két ötös forma amúrt a pontymatracról(!), így azomban maradt az izgalom az utolsó pár órára. Az éjszaka a Kar-Peti Team azért szákba terelt egy közel tíz kilós pikkelyest, amely a legnagyobb halat, valamint a 4. helyet jelentette számukra.

Lassan teltek az utolsó órák,
amelyekben már kevés hal került a pontyzsákokba. A Nagy-Farkas
Team tovább faragott a hátrányából,
de ez kevésnek bizonyult,
hogy veszélybe sodorják a Sofőr Team első helyét, így Ők
nyerték a 2. Horgaszclub.hu Pontyfogó Kupát (amely tisztaságát
az utolsó mérlegelést személyesen végigkísérő Szubotity Tibi
ugyan megkérdőjelezte, bár eredményhirdetéskor sűrű elnézések
közepette vette át az első helyért járó díjakat) a második
helyen a mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó
Nagy-Farkas Team végzett. Harmadik a Top Fishing Team lett kitartó
munkájuknak köszönhetően, negyedik pedig a Kar-Peti Team.


















Egy újabb izgalmakkal teli versenyen vagyunk túl és a búcsú pillanataiban felém tekintő boldog arcok feletették velem az elmúlt napok fáradságos munkáját! Újra csak annyit tudtam mondani:

„Jövőre Veletek ugyanitt!”
-
- "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (55%)
-
- Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)
-
- Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)
-
- Néha eszembe jut! (2%)
-
- Hidegen hagy! (0%)
Régebbi szavazások







Töltés





