Hírek - A Kősüllő az év hala
A honlapunkon folytatott
közvélemény-kutatás végeredményeként 2011-re a kősüllő nyerte el az év
hala címet, megelőzve a réticsíkot és a sujtásos küszt.
A
süllőhöz hasonló, de annál kisebb termetű, magasabb hátú és
határozottabb harántsávokkal díszített halfaj lényegesen ritkább
rokonánál.

Népszerűsége
is elmarad attól, a horgászok azonban számon tartják. Valószínűleg
ennek köszönheti, hogy több mint felét kapta a leadott szavazatoknak.
Íme, két példa a Haldorádó horgászportálon megjelent indoklások közül:
Én a kősüllőre szavaztam, mert aktuálisan az igényli leginkább a
figyelmet, legalábbis e három faj közül. A réticsík korántsem olyan
ritka, csak igen ritkán kerül szem elé. Ugyanakkor a réticsík és a
sujtásos küsz védett természeti érték, ami eleve ad egy olyan elvi és
gyakorlati támogatást, amit a harmadik faj - a jelenleg is hasznosított
kősüllő - nem élvez. A hazai kősüllőállománnyal, ill. annak egyes
populációival nagy baj van, ezért ha választani kell, mire irányítsuk rá
inkább a figyelmet, akkor - számomra nem kérdés, mit válasszak. A
legtöbb vízen csak a napi 3 kilós kvóta "védi", ami vicc, főleg ha fogyó
állományait nézzük. (csg)
A réti csík "tud magára vigyázni", hihetetlenül rejtett életmódot
él, ami veszélyezteti, az az életterének drasztikus csökkenése. Célzott
halászatáról-gyűjtéséről szerencsére már nem hallottam. A sujtásos küszt
meg azért indokolná nagyobb védettség, hogy ne keverjék össze
véletlenül se egy szimpla küsszel vagy egyéb csalikeszeggel. Végül mégis
a kősüllőre szavaztam, egyrészt mert a másik két hal (védettsége okán)
már valamennyi segítséget kap, másrészt a kősüllő 3 kg-os korlátja
érdemtelen és nevetséges. Én nem sok különbséget látok a süllő és a
kősüllő között "értékben", az pedig, hogy kisebbre növő halfajról van
szó, már elég jól "kompenzálva" lett a szintén mosolyfakasztó 20 centis
méretkorláttal. Egy 20 centis köves kb. 15 deka, vagyis ebből a
ceruzából naponta akár 20 db elvihető. Ez botrány. Részemről max. 3 db
és 25 centis korlát lenne a minimum. Átgondolva már nem volt kérdés,
mire szavazok. (GViktor)
Felelősségteljes és megszívlelendő vélemények, amelyek azt
igazolják, szakmai szempontból is lehet hozadéka az év hala címért folyó
versenynek.
Magyar Haltani Társaság
-
- "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)
-
- Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)
-
- Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (8%)
-
- Néha eszembe jut! (2%)
-
- Hidegen hagy! (0%)
Régebbi szavazások







Töltés





