HorgászClub.hu

Még alig múlt el 7 óra, amikor a reggeli kávé után elindultunk úti célunk irányába. A közel hatvan kilométer megtétele után érkeztünk meg egy régi határőr épülethez, ahol elvileg a folyó ezen szakaszát jól ismerő idegenvezetőnk várt minket.

Az áradó folyó

Sajnos a sokadik telefonhívásra sem került elő, ezért Misi barátunk javaslatára elindultunk a pár száz métere lévő folyópartra egy megfelelő helyet keresni. Nagy igyekezetünkben csak egy dologról feledkeztünk meg, mivel nem néztünk vízállásjelentést, ezért némileg csodálkozva tapasztaltuk, hogy a víz másfél méterrel magasabban hömpölyög. Így a néhány héttel ezelőtt még jól horgászható helyeknek nyoma sem volt.

Sebaj, csomagok a vállra, jó pár száz méter séta, kocsiba be, vagy 6 kilométer a töltésen és már meg is érkeztünk a Misi által javasolt következő tuti horgászhelyhez!

- Csak egy kis séta és ott vagyunk!-mondta, bár a kaján vigyor az arcán rosszat sejtetett.

A torkolat

Nekiindultunk hát az erdei úton, hogy a traktorok által kitaposott jó félméteres barázdák között meneteljünk, úgy, hogy minden kanyar után azt hittük: Az ott már a Dráva!

Amikor, már majdnem feladtuk és visszafordulunk-Karcsi barátommal, akivel elég jól lemaradtunk-megláttuk a folyót. A régi meder és az élő folyó találkozása. Gyönyörű homokpad van itt állítólag. Itt sem volt kisebb a sodrás és persze a helyek is víz alatt voltak. Kinéztem magamnak egy törést, de sajnos ezt a többiek nem értékelték, mert magasnak találták a partot, így unszolásukra melléjük telepedtem, bár ne tettem volna!

Kicsit furcsa volt, hogy Misi átadta a helyét és az Attila mellé költözött.

Misi, Attila és az idegenvezető

Hosszú ideig kapás nélkül telt az idő, bár egy kis sütés-főzéssel, némi pálinkával és borozgatással lefoglaltuk magunkat. Élveztük a csendet és a folyó látványát, bár szerintem ha egy helyi látta volna azt a négy normálatlant aki az áradó folyót vallatja, csak nevetett volna. De hosszú idő után végre vízparton voltunk. És hogy nem evett a hal? Nem nagyon izgatott minket, talán csak Attilát, aki a múltkori közel 7 és feles süllőn felindulva, csak ült a székében és mereven bámulta a spicceket.

A spiccek csak bólogattak......

Karcsival pergetni indultunk. Olyannyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük, hogy végigdobáltunk, vagy három kilométert. Halat ugyan nem fogtunk, de egy ilyen séta a folyóparton sok mindennapi gondot feledtet. Mire visszaértünk, megérkezett az idegenvezető is, akinek terepjáróját meglátva némileg fellélegeztünk, hiszen eszünk ágában sem volt visszafelé is megtenni az utat a kocsikig. Meglátva helyünket, mindössze annyit mondott:

-Azok a botok ott nem jó helyen vannak, a fiúk egy hatalmas bedőlt fán ülnek!

Már csak mosolyogtunk az egészen, főleg ahogy Karcsi a maradék „kis” pörköltet kikanalazta.

Az étvággyal nem volt gond

Hamar ráfagyott a mosoly az arcunkra, ugyanis az idegenvezető elköszönt, kocsiba szállt és már el is tűnt az erdei úton! Misi megkapta a szokásos átkokat, de velünk mit sem törődve vállára kapta táskáját és már el is indult, persze mosolyogva még odadörmögte:

-Piknikezni jöttetek, vagy horgászni, minek az a sok cucc, én szóltam! -és már el is ballagott.

Attila mindeközben csak zsákmányában gyönyörködött és csak mormogta: A Dráva ajándéka, a Dráva ajándéka...................

A Dráva ajándéka

Engem már csak az érdekelt, mikor érek végre a kocsihoz, ami egy örökkévalóságnak tűnk! Hazafelé a fűtött autóban már csak már csak mosolyogtunk az egészen.

Összességében egy mozgalmas napot töltöttünk el a Dráva parton és mínusz 3 fok ide, vagy oda, és persze már akkor tudtuk: nemsokára visszajövünk!

HorgászClub Team