Horgaszclub.hu

Hírek - 1. Carp Zoom Nemzetközi Egyéni Feeder Szuperkupa versenykiírás

Vissza
Mint ahogy a Macskajaj című film emlékezetes mondata is utal rá, igen ez a kezdete egy igen szép és hosszú barátságnak! A portál a 2011-es versenysorozat főpróbájaként először rendezi meg a Carp Zoom Egyéni Feeder Szuperkupát, amelynek helyszínéül nem is választhattunk volna szebb és jobb környezetet, mint a Velence mellett található Sukorói evezős pályát. Lássuk mire is kell készülnie annak, aki erre a megmérettetésre vállalkozik.

A fisch.hu internetes portál - a Fisch Kft. hivatalos horgászportálja - 2010 szeptember 11-12-én (szombat-vasárnap) rendezi meg az első egyéni nyílt nevezésű, nemzetközi Feeder Szuperkupát, amelyre korra és nemre való tekintet nélkül bárki nevezhet, aki elkötelezett és lelkes híve ennek a horgászmódszernek. Mivel szeretnénk növelni mind a sportág, mind pedig a horgászversenyek népszerűségét, így igyekeztünk úgy szervezni a programot, hogy az amatőr horgászoknak is lehetőségük nyíljon profi körülmények között versenyezni. Ennek érdekében mind maga a versenypálya mind pedig a két nap programja úgy lett kialakítva, hogy aki ide látogat, az garantáltan szép emlékekkel fog távozni!


A verseny helyszíne: Sukoró (evezős pálya) – Velencei-tó


A pálya kialakítása során minden versenyzőnek egy 10x10 méteres terület fog rendelkezésére állni.

A verseny nevezési díja: 15.000Ft/fő

Csak az első 70 fő nevezését tudjuk elfogadni.

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartama alatt a pályabérletet, a versenyző számára mindkét napra az estebédet, valamint a szervezés során felmerülő költségeket. A fennmaradó összeg maradéktalanul kiosztásra kerülnek a díjazottak között, amely 50 fő esetén:

I. helyezett: kupa+bruttó 150.000 Ft
II. helyezett: kupa+bruttó 100.000 Ft
III. helyezett kupa+bruttó 50.000 Ft
IV, V, VI. helyezett kupa+értékes tárgynyeremények,
valamint,
díjazva lesz a legeredményesebb női és ifi horgász.
További létszámemelkedés esetén a díjazás automatikusan növekszik! Felhívjuk a figyelmet, hogy a pénznyeremények bruttó összegek, amelyeket a jelenleg érvényben lévő adótörvény értelmében 32- illetve 27%-os SZJA és EHO terhel.

Verseny szabályzata:


1.    A verseny egyéni verseny, de aki a regisztrációs lapon megjelöli, az segítőt vehet igénybe, amelynek maximuma 1 fő. A segítő azonban nem etethet, nem dobhat be, nem csalizhat, nem horgászhat, továbbá nem szákolhatja meg a versenyző halát (ez utóbbi alól kivétel a 14. életévét még be nem töltött induló) és más versenyző szektorába sem léphet be.


2.    Horgászni egyetlen feeder- vagy picker bottal lehet, rajta egyetlen horoggal. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat. A vitás helyzetek elkerülése érdekében a tartalékként tárolt botok csakis a partra merőlegesen helyezkedhetnek el, úgy, hogy a feeder bot spicce a vízzel ellentétes irányba kell, hogy nézzen.


3.    Lengőspicces bot használata tilos.


4.    Tilos a pergetés, a műlegyezés, valamint úszóval ellátott szerelék, élő és élettelen csalihal és ikra használata. A felkínált csali lehet horogra tűzhető vagy horogra rögzített (hajszálelőkével, szilikon karikával, rögzítő gyűrűvel stb.). Dobóelőke valamint erőgumi használata engedélyezett. A horogelőke hossza nincs korlátozva, valamint monofil és fonott zsinórból is készülhet.


5.    Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly (ólomnehezék vagy etetőkosár) található. A súly nélküli gubanc gátló használata tilos!


6.    Az alapozó etetés időtartama alatt etetőbója (Markerúszó) alkalmazása nem engedélyezett.


7.    Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző, valamint halradar használata.


8.    Etetni kizárólag kézzel, csúzlival, PVA segédeszközök alkalmazásával és etetőkosárral lehet. Tilos a dobócső, parittya, etetőrakéta valamint etetőhajó használata!


9.    A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége egy napra 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) és a horgászföld is!


10.    Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta stb.) mennyisége maximum 2,5 liter lehet, amelyből maximum 1 liter lehet a szúnyoglárva.


11.    A limiteket lehetőleg hivatalos mérőedényben kell a limit ellenőrzésre előkészíteni. A limitálással kapcsolatban az OVHB versenyszabályzata az irányadó.


12.    Bármilyen nemű (lebegő, süllyedő stb.) bojli használata tilos! Bojlit etetőanyagba keverve (darálva, felaprítva) sem lehet alkalmazni.


13.    A minimális meghorgászandó távolság 10 méter.


14.    A versenyzők kötelesek halaik élve tartásáról gondoskodni, ezért haltartóként legalább 50 cm átmérőjű és 3 méter hosszú, aprólyukú szákot kell használniuk. A haltartót a lehetséges legnagyobb hosszában kell a vízbe helyezni. A halakat kíméletesen kell a horogról leakasztani. Tilos a szándékos un. rázás. A lebetonozott part és a halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata minden résztvevő számára indokolt!


15.    Szektoridegen hal csak akkor számít bele a mérlegelésbe, ha kifogása a szomszédok horgászatát nem zavarta és a kifogója nem hagyta el szektorát. Kérjük mindenkinek a megértését, hisz soha nem lehet tudni, hogy a következő alkalommal nem pont mi leszünk ugyanígy.


16.    A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb a lefújást követő 15. percben sikerül szákba terelni.


17.    A fogás akkor is érvényes, ha a horog nem a hal szájába akadt, de tilos a jellegzetes "gereblyézés".


18.    Az értékelésbe minden halfaj beleszámít KIVÉTEL az egész évben fogási tilalommal védett halfajok és a küsz!


19.    Az igazságos értékelés érdekében a versenypálya (a résztvevők számától függően) szektorokra lesz osztva (3-6 szektor). Az elért szektoreredmények a kifogott halmennyiség alapján dől el grammra pontosan.


20.    A verseny második napján úgynevezett irányított sorsolást fogunk alkalmazni, amelynek során az első nap, a szektor középső szakaszán horgászók a szélső szektorok valamelyikén, míg az első nap a szektor szélén helyet foglaló horgászok a középső szektorok valamelyikén fognak horgászni


21.    A verseny rangjának megőrzése érdekében tilos a rádió, mp3, Ipod vagy más zenesugárzó fülhallgató nélküli használata és ezzel mások zavarása. Az alkohol mértékkel történő fogyasztása engedélyezett, de aki súlyosan ittas állapotánál fogva a többi versenyzőt sorozatosan akadályozza, vagy zavarja, az azonnal kizárásra és a további általunk szervezett versenyekből történő eltiltásra kerül!

Verseny várható menete:

 
A verseny menete:       
2010. szeptember 11. szombat       
6:30 - 7:00    Gyülekező és regisztráció       
7:00 - 7:30    Megnyitó és sorsolás       
7:30 - 7:45    Helyek elfoglalása       
7:45 - 9:15    Első dudaszó – Felkészülés 1,5 óra -       
8:15 - 8:45    Etetőanyag ellenőrzés       
9:15 - 9:30    Második dudaszó - Etetés -        
9:30 - 14:30    Harmadik dudaszó - Verseny 5 óra -       
14:30 - 15:30    Negyedik dudaszó - Verseny vége/mérlegelés -        
16:00-tól     Részeredmény hirdetés, estebéd       
           
        
2010. szeptember 12. vasárnap       
6:30 - 7:00    Gyülekező       
7:00 - 7:30    Megnyitó és sorsolás       
7:30 - 7:45    Helyek elfoglalása       
7:45 - 9:15    Első dudaszó – Felkészülés 1,5 óra -       
8:15 - 8:45    Második dudaszó - Etetőanyag ellenőrzés       
9:15    Harmadik dudaszó - Etetés -        
9:30    Negyedik dudaszó - Verseny 5 óra -       
14:30    Ötödik dudaszó - Verseny vége/mérlegelés -        
16:00-tól    Eredményhirdetés, díjátadó, estebéd       



Nevezés:


Nevezni lehet a carpzoomfeederkupa@mfl.hu email címen, Minden jelentkezőnek egy regisztrációs adatlapot küldünk, melyen pontosan kérjük feltüntetni az induló nevét, címét és elérhetőségét. A nevezési lapon pontosan feltüntetjük, hogy a nevezési díjat hova kérjük befizetni.  A nevezés csak a leadott regisztrációs lappal valamint az előre befizetett nevezési díjjal együtt érvényes.


Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 06.


Bővebb felvilágosítás itt a portálon a fórum keretein belül, valamint Varga Tamás (20/661-5081) rendezvény koordinátornál.

 

Feltöltve: 2010-08-26 11:53 - Frissítve: 2010-08-26 11:53
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (8%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 117 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



Bezár

HorgászClub Pontyfogó Kupa 600.000 forintos díjazással

A Horgászclub.hu Pontyfogó Kupa harmadik illetve negyedik  ízben kerül megrendezésre. A megmérettetésekre 2012. Május 3-6-ig az 5 tó Horgásztórendszer 3-as taván valamint 1012 június 21-24 között a Malomvölgyi Parkerdőben a Kökényi tónál kerül sor. A versenyekenn fenekező módszerrel, hajszálelőkén felkínált csalikkal lehet horgászni. Az induló csapatok a mérlegelések során elért összespontszámuk alapján nyerik el helyezéseiket.

Gyere és küzdj meg Tornádóval a 600.000 forint nyereményért!

További információk

{title}

{desc}

Tovább...
Bezár