Horgaszclub.hu

Hírek - Egy írás a Clubból! Szerző: "Csaba"

Vissza
Mindig békés halakra horgásztam, míg egyik barátom rá nem beszélt, hogy próbáljam ki vele a süllőzést. Szabadkoztam, hogy azt sem tudom hol álljak neki, de azt mondta majd mindent megmutat. A hétvégére meg is beszéltünk egy délutántól éjfélig tartó horgászatot.

 

A technikára nagyon kíváncsi voltam, mert tényleg teljesen laikus voltam a dologban. Rablóhalas felszerelés hiányában vittem a bojlis botokat, távdobó orsókat 0,30-as zsinórral, 80-100g-os ólmokat és a bojlis horgokat fonott előkén. Gondoltam is, ha ezzel én süllőt fogok, akkor a srác nagyon tud!

Fel is vetettem neki a problémámat, de azt mondta ne aggódjak, nagyon egyszerű az egész. Kössek fel egy közepes méretű horgot kb. 40cm fonott zsinórra. Kiválasztottam egy vékonyabb húsú bojlis kampót és rákötöttem a 16-os fonottra. Ő elővett egy 10cm körüli fagyasztott küszt és felfűzte az előkémre úgy, hogy a hal szeméből állt ki a horog a hal farka felé figyelő heggyel. A főzsinóromra köttetett egy csúszó ólmot alá körforgóval, amire rákötöttük az előkét. Aztán bedobtam, felraktam egy karika kapásjelzőt és vártam azt amiben nem bíztam. Nem is jött meg. Szekáltam is, hogy jól átvágott, mert ezzel aztán sose fogunk semmit. De csak bizonygatta, és lefixáltunk a következő hétre is egy napot.

 

Akkor ismét bevetettük a már megkötött „cájgot”, de már nem szuggeráltam olyan erővel a karikákat. Meg is ijedtem mikor jó barátom rám szólt, hogy „viszi”! Előre megbeszéltük, hogy nem kell azonnal bevágni neki, hadd eméssze. Én még a hosszú eresztéken felül is engedtem neki a damilt, míg egyszer csak megállt. Na – gondoltam – ennek annyi, ott hagyta. Barátom csak sejtelmesen vigyorgott, hogy „nem úgy van az”. Aztán pár perc múlva ismét megindult a karika felfelé, és megkaptam az engedélyt a bevágásra. Örültem is rendesen! Valami , a nem túl finom szereléken is érezhető mozgást produkált. Életem első süllője 1kg körülire sikeredett, és már telefonáltam is haza, hogy elújságoljam a nagy hírt. Süllőt fogtam!!!

 

Gyorsan visszadobtam a botot, hátha van ott még ahonnan ez jött, de sajnos nem oda sikerült, hanem közelebb a parthoz, de Robi barátom tanácsára ott hagytam. Talán fél óra sem telt el és mozdult a jelző. El sem hittem, hogy megint kapás. Ugyanúgy csináltam mindent, mint előzőleg. A bot mellől el sem mozdultam a „pihenő-emésztő” időszakban. Csak vártam, hogy megint megmozduljon a karika. És mozdult, én bevágtam, a horog végén pedig valami húzott. Jobban, mint az előző. Ez nagyobb lesz. Két süllő egy nap. Csak le ne maradjon. Nem maradt. Egy csodaszép 3 kilós süllő vigyorgott rám a horogról. Lehet, hogy csak én vigyorogtam, de akkor este nálam még a nap is sütött. Megtanultam süllőt fogni! Azt hiszem sosem fogom elfelejteni azt az estét, és a továbbiakban is horgászom majd ezekre a királyi halakra.

Feltöltve: 2009-12-06 13:24 - Frissítve: 2009-12-06 13:28
Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google
Még üres a kosara? Rendeljen webáruházunkból!
Látogassa meg horgaszclub.hu a ShopMania weboldalon
Neked fontos a KÖRNYEZET- VÉDELEM?


  •  
  • "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (55%)

  •  
  • Amennyire tudom védem a környezetemet! (36%)

  •  
  • Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)

  •  
  • Néha eszembe jut! (2%)

  • Hidegen hagy! (0%)


  • Összesen 127 szavazat érkezett!

Régebbi szavazások



Bezár

HorgászClub Pontyfogó Kupa 600.000 forintos díjazással

A Horgászclub.hu Pontyfogó Kupa harmadik illetve negyedik  ízben kerül megrendezésre. A megmérettetésekre 2012. Május 3-6-ig az 5 tó Horgásztórendszer 3-as taván valamint 1012 június 21-24 között a Malomvölgyi Parkerdőben a Kökényi tónál kerül sor. A versenyekenn fenekező módszerrel, hajszálelőkén felkínált csalikkal lehet horgászni. Az induló csapatok a mérlegelések során elért összespontszámuk alapján nyerik el helyezéseiket.

Gyere és küzdj meg Tornádóval a 600.000 forint nyereményért!

További információk

{title}

{desc}

Tovább...
Bezár