A siker titka - Horgászat a gyermekkortól
Horgászat a gyermekkortól
A Sport 1-en régóta horgászati műsora is van az ismert sportriporternek, az amatőr horgászat szeretetét versennyel is segíti ötletgazdaként, főszervezőként.
- Gyermekkorom óta horgászom, édesapám mellett kezdtem, a családi nyaralások alkalmával – mondja Fülöp László. Sok halat tudtunk fogni, ekkoriban kaptam kedvet a horgászathoz, később egy időre abbahagytam, majd megint horgászni kezdtem.Újságírói munkája mellett ötödik éve menedzseli az ENERGO TEAM KUPÁT, megjegyzi jó volna, ha egyre több helyre jutna el az amatőrök számára rendezett verseny híre.Budapesten, a Box utcában tartották az országos sajtótájékoztatót, ahova nem csak a médiát, hanem a szakma képviselőit, és a halastavak tulajdonosait is meghívták.A verseny elindításának okairól, körülményeiről kérdezem.

- Egy ízben Törökországban voltam, egy versenyt közvetítettem és akkor jutott eszembe egy véletlen folytán a verseny ötlete, bonyolítási rendszere. Azon morfondíroztam, hogy lehetne egy időben, sok helyszínen megrendezni ugyanazt a viadalt, ugyanazokkal a feltételekkel és körülmények között. Nem hagyományos módon, egy alkalommal, hanem folytatólagosan, egész idény alatt biztosítani a versenyzőknek a részvételi lehetőséget.Ezen filozofálva jutottak a cselekvésig és segítőivel kidolgozták azt a rendszert, amely lehetővé teszi az egész idény alatt biztosított versenyzési alkalmat, melyhez természetesen a halastavak tulajdonosait, üzemeltetőit partnerül hívták.
- Ötödik éve zajlik a verseny, idén öt kategóriában hirdettük meg – hangsúlyozza jubileumi év újdonságait. Női és gyermek versenyzők is nevezhetnek, a hagyományos egyéni, családi, ifjúsági kategóriák mellett. Kategóriánként az első 15 helyezett augusztus 8.-án vív egy döntőt a tavakon, és az első helyezettek jutnak a döntőbe.
- Milyen részvétellel zajlottak a korábbi években a versenyek?
- Mintegy ötezer horgász vett részt eddig a versenyben, tudomásom szerint jelen pillanatban ez minősül nemcsak hazai hanem világviszonylatban is a legnagyobb létszámú horgászversenynek.
- Hogy tudnak kontaktust tartani velük?
- A rendszer alappillére az Internet, segítségével tudják a versenyzők is nyomon követni az aktuális eredményeket.
- Elérhető-e így a teljes hazai horgásztársadalom?
- Célunk azt a réteget elérni, akik nem ismert horgászok, nem versenyhorgászok. Olyanokat szólítunk meg, akik szabadidejükben gyakran és szívesen felkerekednek, és akár egyedül, akár családdal pecázni mennek. Versenyszabályzatunk szerint nem is vehet részt a versenyben, aki hivatalos versenyhorgász igazolvánnyal rendelkezik. Nekik szakmailag is, és a felszerelést illetően is olyan helyzeti előnyük van, amelyet nehéz volna utolérni, így nem volna etikus a megmérettetés. De vannak számosan a környező országokból is, a jelentkezők száma és köre is folyamatosan bővül, és ez nagy öröm számunkra.
- Ötödik éve tart a verseny sikere, nemzetközi hírűvé vált, mi lehet a titka?
- Mindig igyekszünk valami újat hozzátenni, továbbfejlődni. Eddig nem volt női kategória, most az ötödik évben ezt is megrendezzük. Az ötödik kerek szám, ebből az alkalomból szervezünk egy úgynevezett Győztesek Kupája versenyt is, a Cser tavon, Nógrád megyében, amelynek keretében az előző négy év nyertesei és az idei győztesek együtt horgásznak majd a különböző kategóriákban.
Fülöp László nem említi ugyan, de köztudott: óriási szervező munka áll a versenyek mögött, egyeztetések a helyszínek ügyében, szponzorációs tárgyalások a díjak biztosítására és ezernyi más feladat, amelyek sikeres megoldása lehetővé teszi azt, hogy sok ezer ember az amatőr horgászat, horgászok színe java megmutatkozzék évről évre a mára már határainkon is átnyúló versenyen.
Csefkó Judit
-
- "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)
-
- Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)
-
- Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)
-
- Néha eszembe jut! (2%)
-
- Hidegen hagy! (0%)
Régebbi szavazások












