A siker titka - Igényesség és minőség
Papp József és a Top Mix a hazai élvonalat jegyzik
Igényesség és minőség
Papp József, sok hazai és nemzetközi bajnokság győztese, ma már ismert és elismert üzletember.
12-13 éves kora óta horgászik és 16-17 éves kora óta versenyhorgász. Így már negyven évről beszélünk – utal az eltelt évtizedekre - amelyet a horgászatban eltöltött. Egy országos kiállításon találkoztunk Budapesten, itt, e körben most ő a legnagyobb, egyik legismertebb szaktekintély. Valójában sajnálja, hogy jó néhány kortársát, a hazai horgászatban neves és ismert gyártókat, kereskedőket nem hívták meg ide, erre a bemutatkozó fórumra, akiknek – meglátása szerint – itt volna a helyük.

Két diplomám van, három szakmérnöki végzettségem, gépészmérnök és építészmérnök is vagyok – mondja, amikor eredeti szakmájáról kérdezem. A gépészettel kezdtem a szakmát, 1986-ban lettem egyéni vállalkozó. Acélszerkezetekkel foglalkoztam, de az építészeti tudásomra is szükség volt, mert terveztem is az acélszerkezetes épületeket. Jól ment az üzlet akkoriban is, mert szeretni kell, amit az ember csinál és ez úgy is volt.
Azért váltott, többek között, mert a körbetartozás miatt nem mindig jutott hozzá az elvégzett munkái ellenértékéhez, és ezt egy idő után már nem lehet tolerálni.
2000-ben úgy gondoltam, teljes egészében váltok a horgászat irányába - utal a profilváltásra - jó párosítás lesz, gondoltam, hogy a hobbim és a munkám ugyanaz.
Elég jó neve volt és van a szakmában, a korábbi versenyzői pályafutása és eredményei alapján, sok mindent sikerült elérnie. Úgy gondolta, ez egy sikeres váltás lesz. Még abban az évben elindította a Top Mix-et, etetőanyag családot gyártott.
Úgy gondoltam, ha 20 tonnányit eladok, akkor abban az évben nullára kifutok. De már az első évben 67 tonnát sikerült értékesíteni. Teljesen más alapokat vittem én a korábbi szokásokhoz képest a hazai etetőanyag területén.

Néhány nagy nevet említ, akik a magyar etetőanyag gyártás képviselték akkoriban a piacon, rajtuk kívül csak külföldiek voltak. Már az induláskor is nagyon szép minőségű zacskókat használt, mert véleménye szerint a csomagolásra sokat kell adni. Neki volt például hazai viszonylatban először katalógusa: - szerintem ez mind hozzájárult a kezdeti sikerhez - mondja.
A következő évben, amikor még mindig csak az én katalógusom volt, tovább fejlesztettem az etetőanyag családot, már 220 tonnára futottunk fel. Ezt követően vette fel a többi etetőanyag gyártó is azt a fordulatot, amit én kezdtem, gyakorlatilag utánam kullognak.
Bevezette az új dolgokat, melyek egy részét másolják – ehhez nincs mit hozzátenni.
2003-tól kezdtem el a botokkal is foglalkozni, mint egyedüli hazai vállalkozó, nagykereskedelmi szinten. Részint csak olyan botokat hozok be, amelyek szerintem jók, a minőségi botokat pedig én is tervezem meg, úgy gyártatom le. Élmény az, amíg kifejleszti az ember és nagyon jó érzés, hogy ezeket használják, és örömmel, elégedetten, ahogy a visszajelzésekből érzékeli az ember.
Felemlítem, hogy távol áll ez akár az építészettől is – de szeretem csinálni – mondja.
Az etetőanyag – ez nagyrészt tapasztalat – hangsúlyozza, amikor az összeállításról, a fajtákról kérdezem. Saját és mások tapasztalatát említi, melyek nagyon fontosak e téren. Hazai és nemzetközi tapasztalatokról szól, hisz rengeteg bajnokságon, világversenyen vett részt pályafutása során. A versenyzésnek, sikereinek és összességében pályafutásának köszönhetően is sok a ma is élő, jól működő kapcsolata. Olaszországba szinte hazamegy, etetőanyag gyártók körében szoros az ismeretség és tanácsokat is szívesen adnak egymásnak. Sajátos tapasztalatcsere az, ahogy egymásnak úgymond szakmailag segítenek. A tapasztalatok összeadódnak. Papp József cégében több mint 100 féle alapanyaggal és ugyanilyen nagyszámú aromával dolgoznak, ez náluk természetes, de más cégeknél messze nincs így. Mert bár az alapok szinte ugyanazok, az egyéni, sajátosságok teszik egyedivé a terméket. A zsemlemorzsát, kukorica darát említi – utóbbit nyersen nem használja, mert nem jön ki belőle az íz-anyag. Csakis főzve vagy extrudálási eljárással kezelve keveri.
Bár vállalkozásában kis részt még acélszerkezetekkel is foglalkozik, főként kollégái készítik az acéltartályokat, reaktorházakat, de a fő profil a Top Mix, a horgászat, és az ezzel összefüggő etetőanyag-gyártás és a horgászati eszközök.
Fontos számára a siker, és az, hogy szereti, a munkát, amelyet végez, mint mindenkinek, ösztönöz és egyben örömet is okoz. Amikor egy ismeretlentől olyan e-mailt kap, hogy Rómában, a Teverén volt egy horgászverseny és sok horgásznál Top Mix etetőt láttam – ez igen jó érzés!

Tavaly még versenyzett is Papp József. Az idei évet lehet, hogy kihagyom – mondja. Be kell látni, 52 éves vagyok, szem kell hozzá, gyorsaság kell hozzá. A versenyzés ma már nem arról szól, mint korábban, hogy elmegyünk egy idegen vízre , leülünk és mindenki a saját tudását elővéve horgászik. Ha ki van tűzve egy egyéni bajnokság, akkor oda kell menni egy héttel előtte, jó sok napot végighorgászni, betréningezni a pályát és meg kell tudni fogni azt a 200-220 halat három óra alatt. Én másfele indultam el, a nagyhalas versenyzés, a pontyhorgászat felé. Sikerült elérnem az országos szövetségnél, hogy idén megrendezzük a Mohosz-Top Mix finom szerelékes pontyfogó bajnokságot Akasztón – szól egy örömteli programról.
Három verseny van az idényben ezen kívül, már hagyomány szerint a Top Mix Kupa, Balatonmárián, egy őszi versenyünk pedig a Dunán van mindig, 6-7 éve rendezzük, Dunaszekcsőn, mintegy 50 résztvevővel, 8 órás versenykeretben.
Úgy véli, utánpótlás lesz bőven a horgászatban, mint népszerű hobbiban, mert nálunk is egyre több a kis magántulajdonú horgásztó. Az embereknek ugyan egyre kevesebb idejük van horgászni de ha valaki nekiindul, akkor viszont már halat is szeretne fogni. Horgászegyesületeknél pár tízezer forintos tagdíj mellett nagyon sokszor elmehet és horgászhat bárki kedve szerint.

A jótékonyságot szakmai berkekben gyakorolja a Top Mix. Szponzorál, etetőanyagokkal, kellékekkel segíti a horgásztáborokat, előadásokat is tart időről időre gyermekek számára egy horgász-suliban, hiszen az fontos, hogy az utánunk jövő nemzedék is tudjon és szeressen is horgászni.
Csefkó Judit
-
- "A földet unokáinktól kaptuk kölcsön" én e szerint élek! (56%)
-
- Amennyire tudom védem a környezetemet! (35%)
-
- Szelektíven gyüjtöm a hulladékot! (7%)
-
- Néha eszembe jut! (2%)
-
- Hidegen hagy! (0%)
Régebbi szavazások












